Az ember nem is hinné, hogy a filmekből ismert szerencsétlen betöréseket és rablási kísérleteket maga az élet szüli. A Times Online összegyűjtötte azt a tízet, természetesen a világ minden tájáról, amit a legnevetségesebbnek ítélt.
Az első eset idén történt, Angliában, a főszereplőt azóta már csak Macclesfield legbutább betörőjeként emlegetik. Nem véletlenül, hiszen kétszer is sikerült óriási baklövést elkövetnie. Tavaly egy kempingbe tört be, ahonnan apróbb tárgyakat, ruhadarabokat vittek csak el, azonban bűntársa felfirkálta a nevét a falakra, így aztán a rendőrök hamarosan el is kapták őket. A rákövetkező évben egy feszítővassal tört be saját anyja lakásába, ahonnan 150 fontot lopott el, azonban mielőtt távozott volna, készített még magának egy szendvicset, rengeteg ujjlenyomatot hagyva maga után.
A második helyen egy idei ausztrál rablási kísérlet végzett, itt egy férfi és egy nő tört be egy étterembe, méghozzá idén április elsején. Ennek megfelelően elég bolondosra sikerült a próbálkozás, ugyanis a szatyor, amit magukkal vittek 30 ezer dollár helyett zsemlékkel volt tele. Ráadásul letartóztatásuk közben a férfi véletlenül meg is lőtte társát, természetesen mindketten börtönben végezték.
A harmadik eset 1992-ben történt az USA-ban, amikor is egy szerelő és egy biztonsági őr Martin Scorsese Nagymenők című filmjéből merítve az ötletet, betörtek egy helyi üzletbe, szerencsétlenségükre azonban a tulajdonos felismerte őket, így mire hazamenekültek, a rendőrök már ott vártak rájuk.
Egész friss a negyedik eset, ami előző hónapban történt az USA-ban, ekkor egy 20 éves nő, baseball sapkában, és sállal az arcán tört be egy hitelintézetbe, azonban a rendőrök még menekülés közben elkapták. A nő terhes volt, hatalmas hassal, szemtanúk szerint a betörés alatt egy kisgyermeket hagyott az autójában.
Egy 2006-os kínai eset is listás lett, itt a helyi villamosművek egyik ügyfélszolgálati irodájába tört két férfi, egyikük kifelé menet úgy gondolta, vicces lenne belepisilni egy hálózati kapcsolóba, arra valószínű nem számított, hogy ezzel tüzet okoz. Mire a rendőrök kiértek, már csak a másik férfit vihették magukkal, a vizelőt ugyanis kórházba kellett szállítani.
Egy 21 éves brit férfit idén a bíróság 4 évre ültette le, miután megpróbált kirabolni egy biztonsági autót, amiben 75 ezer font volt, azonban az autó vezetője még időben bekapcsolta a riasztót, így a férfi menekülőre fogta, majd fel is gyújtotta lopott autóját, azonban az kialudt, így megtalálták rajta a tettes ujjlenyomatait is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Akad olyan eset is a listán, ahol unokatestvérek próbálták kirabolni a helyi postát, ami mellesleg szintén a rokonuké volt, azonban az egyik szemtanú felismerte őket, így hamar a rendőrök kezére kerültek.
Idén kapták el az USA-ban azt a 39 éves kínai származású férfit is, aki 7 alkalommal rabolt már ki bankot, mindezt fekete parókában, napszemüvegben, egy Dolce & Golbana kalapban és női sminkben, azonban nyolcadik alkalommal, menekülés közben igazoltatták, és közben a rendőrök felismerték a hátsó ülésen lévő "felszerelést".
Az utolsó helyen egy idei eset végzett, itt egy kaliforniai házaspár hívta fel a rendőrséget, miután kirabolták őket, majd mikor rákérdeztek, hogy mit vittek el, a felsorolásban szerepelt 65 vadkender palánta, közel 3 kiló marihuána, és egy fegyver. Természetesen mindkettejüket letartóztatták.

Úgy kellett már ez a pénz a városoknak, mint egy falat kenyér: gigatámogatást kap rengeteg település
Az OTP Bank az előző uniós ciklus kezdete óta közel 400 önkormányzati fejlesztéshez nyújtott kiegészítő forrást.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


