Tegnap volt az első tárgyalási napja annak a pernek, melyet a Fővárosi Főügyészség indított a Hild József Örökjáradék Zrt. ellen azért, mert a Hild szerződései olyan tisztességtelen kikötéseket tartalmaznak, melyek sértik az ügyfelek jogait - tudósít a Népszabadság.
Az ügyészségnek elsősorban azzal a ponttal akadtak problémái, amely a szolgáltató esetleges pénzügyi nehézségeire vonatkozik. Ekkor ugyanis a Hild jogait és kötelezettségeit egy harmadik fél venné át, az ügyészség azonban nem látja biztosítottnak azt, hogy egy ilyen váltás után nem sérülnek az ügyfél jogai, hiszen álláspontjuk szerint a járadékszolgáltató nem tehet vállalásokat harmadik fél nevében.
A Hild arra hivatkozik, a finanszírozókkal kötött megállapodásaik biztosítják, hogy ne sérüljenek az ügyfelek jogai a szolgáltató anyagi nehézségei esetén. Azt, hogy pontosan mit tartalmaznak ezen megállapodások, nem lehet tudni, ugyanis a Hild kezdeményezésére a bíró zárt tárgyalást rendelt el.
A tárgyalást tegnap az ügyészség kezdeményezésére felfüggesztették, a per novemberben folytatódik. Mindeközben jól halad az az egyeztetés, melyet az FHB Életjáradék Zrt. és a Fővárosi Főügyészség folytat a társaság általános szerződési feltételeinek egyes kifogásolt pontjairól, egy-két héten belül létrejöhet a megállapodás, s az FHB esetében peren kívüli egyezséggel zárulhat az ügy.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.