12 °C Budapest

Robbantottak a garantált alapok szeptemberben

Pénzcentrum
2007. október 11. 11:41

Ismét közel 100 milliárd forint friss befektetés érkezett a hazai befektetési alapokba, és a kamatadó miatt lekötött pénzek felszabadulása ugyan nem okozott a tavalyihoz hasonló ribilliót a teljes alappiacon, a betétek helyett új lehetőségek után néző befektetők aktivitása szembetűnő volt szeptemberben - főként a garantált alapok terén. A piacon kezelt teljes vagyon így meghaladta a 3,000 milliárd forintot, ráadásul az alapkezelők szeptemberi termékkibocsátásainak középpontjában álló garantált alapok a tavaly augusztusinál is nagyobb mennyiségű friss tőkét vonzottak a hónap során. Az augusztusi megtorpanást követően a hazai befektetési alapok összvagyona szeptemberben ismét érezhető mértékben növekedett, a BAMOSZ legfrissebb havi jelentése szerint a 4 százalékos bővülés révén az alapok összesített vagyona a hónap végén 3.094 milliárd forintot tett ki. A BAMOSZ tagok által kezelt 299 alapba szeptemberben összesen közel 95 milliárd forint friss tőke érkezett, míg a havi teljesítmények 33 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A teljes ágazat szintjén tehát úgy tűnik, valóban elmaradt a tavalyi tőkebeáramlási hullám folytatása, de azért a szeptemberi kedvező értékesítési adatokban az egyéves betétekből felszabaduló pénzek is szerephez jutottak. 2007.09.07 12:55 Besült az augusztusi tüzijáték, elmaradt az újabb roham Alátámasztani látszik ezt, hogy az alapkezelők szeptemberre koncentrálták garantált alapjaik kibocsátását, így a hónap során 8 új garantált alap kezdte meg működését. Az alapokba szeptemberben 63 milliárd forint friss tőke áramlott, ami több, mint a tavaly augusztusi befektetői roham során beérkezett tőke, míg a piaci teljesítmények további 10 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A koncentrált kibocsátás eredményeképpen a szegmens vagyona 20,9 %-kal nőtt, így 425 milliárd forintos hó végi vagyona már a befektetésialap-piacon kezelt összvagyon közel 14 százalékára rúg. A származtatott alapok vagyona közel 27 milliárd forintot tett ki. A hónap során 2,2 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, a hozamok pedig 120 millió forinttal növelték a vagyont. Az ingatlanalapok vagyona a hónap végén 563 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 18,1 %-a. Az alapok 820 millió forint friss tőkét vonzottak, az alapok teljesítménye pedig 4 milliárd forint volt. Az elmúlt két hónap lényegében nulla közeli értékesítései arra utalnak, hogy azok a befektetők, akik elvesztették a hitüket az ingatlanalapokban, már átcsoportosították tőkéjüket, és az alapokban inkább "nyugodtabb", hosszú távra tervező befektetők maradtak, az alapkezelők számára a stabil vagyonnak köszönhetően megnyílhat a lehetőség, hogy tovább növeljék alapjaik ingatlankitettségét. A pénzpiaci alapok vagyona a hónap végén 964,5 milliárd forint volt. A pénzpiaci alapokba közel 12 milliárd forint új befektetés történt, a hozamok pedig 3,7 milliárd forinttal növelték a vagyont. A hónapban összességében csak a dolláralapok vagyona csökkent, leggyorsabban pedig a hazai alapok vagyona nőtt. A kötvényalapok vagyona szeptember végén 338,5 milliárd forintot tett ki. A hónap során 1,4 milliárd forintot ismét kivontak a kötvényalapokból, míg a hozamok összességében 2,8 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A részvényalapok is kedvező képet mutattak szeptemberben, a hozamok mellett ismét érezhető mértékű friss befektetés is növelte vagyonukat, így összesített eszközértékük a hónap végén 389 milliárd forintot tett ki. A hónapban több mint 11 milliárd forint új befektetés érkezett az alapokba, a piaci teljesítmények pedig 6,3 milliárd forinttal növelték a vagyont. Leggyorsabban ismét az ázsiai, illetve az európai részvénytúlsúlyos alapok nőttek. A vegyes alapok vagyona szeptember végén 254 milliárd forint volt, a hónap során 230 millió forint új befektetés érkezett az alapokba, míg a piaci teljesítmények hatására 2,6 milliárd forinttal nőtt a vagyon. Az egyéb alapok

Ismét közel 100 milliárd forint friss befektetés érkezett a hazai befektetési alapokba, és a kamatadó miatt lekötött pénzek felszabadulása ugyan nem okozott a tavalyihoz hasonló ribilliót a teljes alappiacon, a betétek helyett új lehetőségek után néző befektetők aktivitása szembetűnő volt szeptemberben - főként a garantált alapok terén. A piacon kezelt teljes vagyon így meghaladta a 3,000 milliárd forintot, ráadásul az alapkezelők szeptemberi termékkibocsátásainak középpontjában álló garantált alapok a tavaly augusztusinál is nagyobb mennyiségű friss tőkét vonzottak a hónap során.

Az augusztusi megtorpanást követően a hazai befektetési alapok összvagyona szeptemberben ismét érezhető mértékben növekedett, a BAMOSZ legfrissebb havi jelentése szerint a 4 százalékos bővülés révén az alapok összesített vagyona a hónap végén 3.094 milliárd forintot tett ki.


A BAMOSZ tagok által kezelt 299 alapba szeptemberben összesen közel 95 milliárd forint friss tőke érkezett, míg a havi teljesítmények 33 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. A teljes ágazat szintjén tehát úgy tűnik, valóban elmaradt a tavalyi tőkebeáramlási hullám folytatása, de azért a szeptemberi kedvező értékesítési adatokban az egyéves betétekből felszabaduló pénzek is szerephez jutottak.


2007.09.07 12:55
Besült az augusztusi tüzijáték, elmaradt az újabb roham

Alátámasztani látszik ezt, hogy az alapkezelők szeptemberre koncentrálták garantált alapjaik kibocsátását, így a hónap során 8 új garantált alap kezdte meg működését. Az alapokba szeptemberben 63 milliárd forint friss tőke áramlott, ami több, mint a tavaly augusztusi befektetői roham során beérkezett tőke, míg a piaci teljesítmények további 10 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát.

A koncentrált kibocsátás eredményeképpen a szegmens vagyona 20,9 %-kal nőtt, így 425 milliárd forintos hó végi vagyona már a befektetésialap-piacon kezelt összvagyon közel 14 százalékára rúg. A származtatott alapok vagyona közel 27 milliárd forintot tett ki. A hónap során 2,2 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, a hozamok pedig 120 millió forinttal növelték a vagyont.


Az ingatlanalapok vagyona a hónap végén 563 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 18,1 %-a. Az alapok 820 millió forint friss tőkét vonzottak, az alapok teljesítménye pedig 4 milliárd forint volt. Az elmúlt két hónap lényegében nulla közeli értékesítései arra utalnak, hogy azok a befektetők, akik elvesztették a hitüket az ingatlanalapokban, már átcsoportosították tőkéjüket, és az alapokban inkább "nyugodtabb", hosszú távra tervező befektetők maradtak, az alapkezelők számára a stabil vagyonnak köszönhetően megnyílhat a lehetőség, hogy tovább növeljék alapjaik ingatlankitettségét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pénzpiaci alapok vagyona a hónap végén 964,5 milliárd forint volt. A pénzpiaci alapokba közel 12 milliárd forint új befektetés történt, a hozamok pedig 3,7 milliárd forinttal növelték a vagyont. A hónapban összességében csak a dolláralapok vagyona csökkent, leggyorsabban pedig a hazai alapok vagyona nőtt. A kötvényalapok vagyona szeptember végén 338,5 milliárd forintot tett ki. A hónap során 1,4 milliárd forintot ismét kivontak a kötvényalapokból, míg a hozamok összességében 2,8 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát.

A részvényalapok is kedvező képet mutattak szeptemberben, a hozamok mellett ismét érezhető mértékű friss befektetés is növelte vagyonukat, így összesített eszközértékük a hónap végén 389 milliárd forintot tett ki. A hónapban több mint 11 milliárd forint új befektetés érkezett az alapokba, a piaci teljesítmények pedig 6,3 milliárd forinttal növelték a vagyont. Leggyorsabban ismét az ázsiai, illetve az európai részvénytúlsúlyos alapok nőttek.


A vegyes alapok vagyona szeptember végén 254 milliárd forint volt, a hónap során 230 millió forint új befektetés érkezett az alapokba, míg a piaci teljesítmények hatására 2,6 milliárd forinttal nőtt a vagyon. Az egyéb alapok vagyona szeptemberben végén megközelítette az 50 milliárd forintot. Az alapokba 3,6 milliárd forintnyi új befektetés történt, míg a teljesítményeknek 715 millió forint volt köszönhető.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 6. 17:11
Egy honlap ma arról írt, hogy szakszervezet alakul a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoportnál. Utána...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 6. 07:45
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A m...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?