Az amerikai hitelválság kapcsán jogosan merül fel a kérdés mindenkiben, hogy az európai bankszektort is megrázó krízis milyen hatással lehet a hazai lakossági jelzáloghitel-állományra. Azt már többször leszögezték a szakemberek, hogy az Egyesült Államokban jellemzőhöz hasonló módon semmiféleképpen sem juthatunk odáig, mint a subprime piac hitelezői és hitelfelvevői. A devizában eladósodott lakosság számára azonban jelentős terhet jelenthet az árfolyamok kedvezőtlen irányba való elmozdulása, főként ha ez tartósan megnöveli a hitelek törlesztőrészleteit.
A kereskedelmi bankok több esetben is hangot adtak annak, hogy a hazai jelzáloghitel-állomány az amerikai szövetségi bank besorolása szerinti prime, vagyis kevésbé kockázatos szegmensbe tartozik. Ennek oka, hogy a hitelezési feltételek csak az elmúlt 1-2 esztendőben lazultak fel, s még manapság is csupán jövedelemvizsgálat mellett juthatnak a megfelelő fedezettel rendelkező ügyfelek magas finanszírozási arányú vagy önrész nélküli konstrukciókhoz.
Ebből és a leggyakrabban alkalmazott deviza, a svájci frank forinthoz viszonyított árfolyamának viszonylagos stabilitásából következnie kellene annak, hogy a nemfizetés aránya nem növekedett az elmúlt időszakban. Ezért kérdeztük meg a hazai pénzintézetek arról, hogy hogyan alakult az elmúlt hónapokban a késedelmesen, illetve egyáltalán nem fizető ügyfelek aránya portfoliójukon belül, illetve, hogy milyen eszközöket ajánlanak fel a bajbajutottaknak.
Kérdésünkre a CIB, az OTP, a K&H, az MKB és a Budapest Bank válaszolt. Előre kell bocsátanunk, hogy mellőzzük a bank nevesítését, mivel az általuk közölt információ sok esetben a bizalmasság határát súrolja, így nem szeretnénk előnytelen helyzetbe hozni azokat, akik mégis választ adtak a minket foglalkoztató kérdésekre.
Késedelmes fizetés: itt csökken, ott enyhén növekszik
Nem meglepő módon a válaszadó bankok többsége arról tájékoztatott, hogy a problémás ügyfelek aránya a bank teljes jelzáloghitel-állományán belül alig változott az elmúlt években. Ezt a pénzintézetek a minél teljesebb banki tájékoztatásnak, és így a hitelfelvevők egyre bővülő ismereteinek tudták be.
Persze mindenképpen fontos szerepet játszik az is, hogy a svájci frank árfolyama az elmúlt évben nem adott különösebb okot a törlesztőrészletek hosszabb távú emelkedésére. A többszöri alapkamat-emelés persze némiképp éreztette hatását, a devizahitelek esetében azonban a bankok a verseny éleződése ellenére is olyan árréssel dolgoznak, amely lehetővé teszi, hogy a svájci frankban denominált hitelek kamatai ne kövessék le pontosan a jegybank által meghatározott irányadó ráta változásait.

Összességében a hazai helyzet, legalábbis a rendelkezésünkre álló információ alapján pozitívnak mondható, a hitelezési feltételek lazulása mellett is tartható a késedelmes hitelekkel rendelkezők állománya.
Deviza vagy forint? A bankok szerint ez is mindegy
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Logikus gondolat lenne, hogy a devizahitelek esetében, a hitelfelvétellel kapcsolatos döntések meghozatalánál elhanyagolt árfolyamkockázat miatt, nagyobb a bajbajutott ügyfelek aránya. A pénzintézetek azonban úgy nyilatkoztak, hogy nem tapasztalnak szignifikáns különbséget a deviza- és a forint alapú hitelek között.
Csupán egy esetben kaptuk azt a választ, hogy a késedelmes fizetés aránya magasabb a devizában denominált hitelek esetében. Az eltolódást tapasztaló bank kiemelte, hogy a hitelállományába újonnan bekerülő jelzáloghitelek esetében 90 százalék feletti az euró- és svájci frank alapú konstrukciók aránya.
Egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik hitelintézet arról számolt be, hogy a piaci egyre kisebb jelentőséggel bíró, a devizahitelekkel szemben teljesen versenyképtelen piaci kamatozású lakáshitelek esetében, jóval magasabb a fizetési hátralékkal rendelkező hitelesek aránya. Sokkal inkább megdöbbentő az a tény, hogy a piaci kamatozású forinthitellel rendelkezők nem igyekeznek felszámolni a kedvezőtlen állapotot.
Mit tehetünk, ha mégis becsap a villám?
A bajbajutott ügyfelek esetében az első és legfontosabb lépés, hogy a jelezzék a bank fizetési problémáikat. Ekkor ugyanis még több lehetőség van a fizetési nehézségek fájdalommentes felszámolására, mint azután, hogy a bank felmondta a szerződést - válaszolta kérdésünkre az MKB Bank.
Ezután kerülhet sor a hitelfelvevő helyzetének felmérésére és a megfelelő megoldás kidolgozására, mely banktól függően lehet a hitel átütemeztetése, a felhalmozott tartozás kiegyenlítése részletfizetés útján, illetve teljes jövedelem-kiesés esetén törlesztés 3, illetve 6 hónapos időtartamra való felfüggesztése.
Az OTP Bank Hitelvédelmi Programot dolgozott ki a fizetési nehézségekkel küzdők problémáinak megoldására: jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek esetében lehetőség nyílik halasztásos fizetésre, a hitelfizetés szüneteltetésére, illetve a futamidő megnyújtására abban az esetben a hátralék legfeljebb 3 havi törlesztőrészletnek felel meg és a számla nem került felmondásra. Lehetőség van hitelkiváltásra is, akár forint-, akár devizahitelek esetében abban az esetben, ha az ügyfél maximum egy havi törlesztőrészlettel maradt el.
A fizetési nehézséggel küzdő adósoknak a CIB Bank esetében is a hitel átütemeztetésére, illetve a halasztott fizetés igénylésére van lehetőségük.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


