29 °C Budapest

Újabb pofon a Microsofttól - az Xbox mindent visz?

Pénzcentrum
2007. március 8. 15:00

Újabb borsot tört a Microsoft a Sony és a Nintendo orra alá, amikor bejelentette, hogy az Xbox LIVE tagjainak száma 4 hónappal a júniusi céldátum előtt túllépte a 6 milliót. A 2002 novembere óta működő online szolgáltatás keretében az elmúlt négy évben a játékosok nem kevesebb mint 2,3 milliárd órát töltöttek együtt ilyen módon, ez körülbelül 260 ezer évnyi szüntelen játéknak felel meg.

Az Xbox Live váratlan sikere a Microsoft szerint főként annak köszönhető, hogy az Xbox 360 a versenytársak játék konzoljai előtt több mint egy évvel megjelent. A Sony és a Nintendo termékeivel versenyző Xbox 360-ból idáig 10 millió darabot értékesítettek a világ 37 országában és 160 programot forgalmaznak, amely alkalmas az Xbox 360-al való lejátszásra.

Az informatikai óriás szerint a versenytársak megelőzésén kívül szerepet játszott az is, hogy a fogyasztók felismerték az Internetes kapcsolat adta előnyöket, az Xbox LIVE így lassacskán eredeti funkcióin kívül, egyéb feladatokat is ellát majd, egy kisebb fajta community sight-ként is funkcionál.

A vállalat további sikerének tartja, hogy az Xbox LIVE-ot használók többsége betér a Video Marketplace-re is és innen vásárolja meg a kívánt digitális tartalmakat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. augusztus 13. 15:51
Miután a Külügyminisztérium jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 444-nek, hogy kiket hívta...
Holdblog  |  2025. augusztus 13. 10:10
A 19. század amerikai vasútépítési láza a busás megtérülésekről és a kor technológiai fejlettségének...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 10. 06:00
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem ő...
ChikansPlanet  |  2025. augusztus 8. 08:09
A MAVIR adatai szerint a magyar villamosenergia-rendszer akkumulátoros energiatárolási kapacitása 20...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?