Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára úgy nyilatkozott, egyértelmű, hogy némi lassulás jelentkezett a hitelintézeti piacon, ugyanakkor nem kell arra számítani, hogy a jövedelmezőség is csökken.
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója szerint a fiskális stabilizációs intézkedések hatását egyelőre nehéz megítélni, lehetséges, hogy megtakarításokra ösztönöz, de az is előfordulhat, hogy a lakosság inkább növelni fogja eladósodottságát.
Az elnök szerint a növekedési ütem visszaesése a versenynek, s ezáltal a fogyasztóknak kedvez, ugyanakkor növekszik a túlzott kockázatvállalás veszélye is - írja a Világgazdaság.
A Magyar Bankszövetség által a hazai bankrendszerről, piaci folyamatokról összeállított háttéranyagból kiderül, hogy a hiteleknél a devizahányad magasabb, mint 50%, jövőre ez 63% lehet. A háztartási kölcsönökön belül a lakáskölcsönöknél nagyobb ütemben bővülnek a fogyasztási hitelek. A vállalati területen a kis-és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek növekedtek a legnagyobb ütemben.
A portfolió minőségével nincs gond: a háztartásoknál 2,5, a vállalatoknál pedig 3,5 százalékos a problémás hitelek aránya. A kamatadó emelése a jegybank adatai szerint új megtakarításokat nem eredményezett, csupán nagy mértékű átcsoportosítást.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


