A gazdasági növekedés továbbra is jelentős az USA legtöbb körzetében - áll a FED által készített felmérés (Beige Book) összefoglalójában. A rendelésállomány és a bevételek a feldolgozóiparban jellemzően meghaladják az egy évvel korábbi szinteket. Az autóértékesítés nélküli kiskereskedelmi forgalom bővül. Az aktivitás a szolgáltató ágazatokban szintén érdemi. A lakáspiacon több körzetben is a piac
normalizálódása tapasztalható, a kereskedelmi ingatlanok piacán élénkülés van. A munkaerőpiac a gazdaság legtöbb területén inkább szűk vagy szűkül. Az energiaárak és számos inputtermék ára emelkedik, ennek ellenére az értékesítési árakban ez egyelőre kevésbé mutatkozik meg.
Ben Bernanke, a FED elnöke ma beszél a Kongresszus gazdasági bizottsága előtt az amerikai gazdaság helyzetéről. Az elemzők azt várják, hogy Bernanke beszéde a kamatemelési ciklus közeli lezárultát sugallja majd. A legutóbbi makroadatok mind erős amerikai gazdaságról tanúskodtak, melyek hatására a határidős kamatokban foglalt kamatemelési várakozások erősödtek.
A piac szerint Bernanke utalhat rá, hogy a mostani biztató jelek mellett is az USA gazdasága lassulhat a következő negyedévekben. Ennek oka részben az energiaárak magas szintje lehet, mely idővel a fogyasztói bizalmat is visszavetheti. Emellett sem számít az intézmény arra, hogy az inflációs nyomás erősödik a közeljövőben.
A piac egyelőre további kamatemeléseket áraz, a jelenleg 4.75%-on álló federal funds rate célérték 5% fölé emelkedhet a jegyzések szerint. Ha Bernanke beszédéből az jön le, hogy 5% körül a kamatemeléseknek vége lehet, az a piac pozitív reakcióját eredményezheti.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


