Gombás rizottó a balatongyöröki APáholy Étteremben

Fogasfilé 6 ezerért, megéri? Leteszteltük a Balaton legmenőbb panorámás éttermét

2025. április 20. 11:05

Egy tavaszi pénteken spontán ötlettől vezérelve úgy döntöttünk egy kedves barátommal, hogy ideje kiszakadni a hétköznapokból, és megnézni, milyen arcát mutatja tavasszal a Balaton-felvidék. A friss levegő, a virágzó fák, a tanúhegyek kontúrja már önmagában is elég indok lett volna, de kitűztünk még egy célpontot: APáholy éttermet Balatongyörökön, amelyről már sok jót hallottam és persze a kilátás is vonzott. Foglaltunk, odaértünk, teszteltük.

Tavasszal a Balaton-felvidék számomra különösen hívogató. A levegő friss, de már nem hideg, a domboldalak zöldek, egy csomó fa és bokor virágzik, miközben a tó tükre valahogy másként csillog, mint nyáron. Egy régi, kedves barátommal ezért úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje egy kis kikapcsolódásnak, és ha már kimozdulunk, akkor ne csak a természetet nézzük meg, hanem egy jót is együnk. Így került képbe a balatongyöröki APáholy étterem, ami nem teljesen ismeretlen terep számomra.

Korábban már jártam itt, amikor a hely még Hold és Csillag néven futott. Akkori vegyes élményeket tapasztaltam, de már akkor is egyértelmű volt a helyszín adottságaiban és a koncepciójában rejlő, különleges lehetőség. Most viszont új név, új arculat, új tulajdonos. Szóval ki akartam próbálni. A kíváncsiságom tehát nem csak az ételről, hanem arról is szólt, hogy mennyit változott azóta a hely, hogyan sikerült a váltás, és vajon sikerült-e APáholynak még jobb, másabb vagy több élményt nyújtania.

Szóval Balatongyörökön, a Szépkilátó közvetlen szomszédságában tértünk be APáholy étterembe, amely a kulináris élvezetek ígérete mellett elsőosztályú kilátást is kínált. A 140 méter magas dombon elhelyezkedő Szépkilátóból a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Badacsony és a Szigligeti vár panorámája tárul elénk, és igen, ez már önmagában is meghatározó élményt nyújtott. ​

Kilátás, hangulat és jó ételek?Kilátás, hangulat és jó ételek?

Az étterem belső tere elegáns és világos, a hatalmas ablakokon keresztül a Balatonra nyíló kilátás szinte része a berendezésnek. A tavaszi időszakban ugyan a terasz még nem üzemelt és a növényzet néhol korlátozta a kilátást, de a belső tér kényelme és a panoráma azért valamelyest kárpótolt ezért.​ A kiszolgálást figyelmesnek találtuk, a telefonos foglalás zökkenőmentesen működött – persze szükség sem lett volna rá, hiszen az április eleji péntek ebédidőben rajtunk kívül csak két másik asztalnál ültek. A parkolás jól megoldott, ami különösen fontos egy ilyen népszerű helyszínen. Az egyetlen komoly negatívum a mellékhelyiség volt, amely sötét és a hely színvonalához képest kevésbé igényes kialakítású.​

Az étlap változatos és ínycsiklandó fogásokat kínál. Lássuk is!

Jól átgondolt, nem túl hosszú étlapról választhatunk, ahol az előételek, levesek, főételek és desszertek mellett saláták és gyerekmenü is helyet kapott. Az árakat középkategóriásnak nevezhetjük balatoni viszonylatban: az előételek 2390 és 2990 forint között mozognak, a leveseket 1890 és 3990 forint közötti áron kínálják, míg a főételek ára 4350 és 5990 forint között alakul. A legolcsóbb tétel az erőleves cérnametélttel (1890 forint), a legdrágább étel képzeletbeli címéért pedig többen is harcba szállnak: 5990 forintba kerül a roston fogasfilé kakukkfüves grillezett zöldségekkel, a zsírjában sült kacsacomb áfonyás lilakáposzta és rozmaringos burgonyával, valamint a könnyedebb, mégis karakteres ízeket kedvelők számára főnyeremény ropogós bundában sült csirke csirkemell salsa szóssszal és burgonyapürével. És igen, szorosan a nyomukban ott van a vörösboros marhapörkölt házi dödöllével (5890 forint), ami már nevében is klasszikus, tartalmas magyar fogásként pozícionálja magát, és nem is alaptalanul.

A különlegességek sorának említését érdemes a konfitált tarja steakkel kezdeni, amelyet vadas mártással és pirított zsemlegombóccal tálalnak; ez a fogás egyszerre idézi a vasárnapi ebédek nosztalgiáját és a fine dining világát. A vegetáriánusok sem maradnak hoppon: az erdei gombás rizottó krémes textúrája, a friss gombák földes, telt íze harmonikus párosítást ígér.

De térjünk egy pillanatra vissza az előételekhez: ha egyedi ízekre vágyunk, akkor ott a füstölt pisztráng, ha azonban a klasszikusabb ízeket kedveljük, akkor pedig a kacsamájpástétom. A saláták lime-os vinegrettel vagy görögösen készülnek, utóbbi jól működhet például akár főételként is egy könnyed tavaszi ebéden. A desszertek között biztos pont a somlói galuska és a túrógombóc édes tejföllel és epres géllel, mindkettő 2790 forintos árával és házias hangulatával zárja le méltón a menüt. Már ha a tartalmas főfogás után még marad hely a hasunkban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az étlap tehát nem túl hosszú, de elég ahhoz, hogy egyensúlyban legyen benne a hagyomány és a modernitás, a laktatóbb és a könnyedebb fogások. Szóval jó eséllyel mindenki talál magának valami kedvére valót.

Én végül erdei gombás rizottót rendeltem, ami gazdag ízvilágával hozta az elvárásaimat, míg a társam fokhagymás garnélát kért tejszínes metélttel, ami szintén kiváló választásnak bizonyult. Egy apró kivétellel: a garnélák farkának eltávolítása az étterem részéről talán még elegánsabbá tette volna az étkezésünket.

Egy szó, mint száz, APáholy étterem remek választás mindazok számára, akik a gasztronómiai élvezeteket szeretnék összekötni a Balaton egyik legszebb panorámájával. A kisebb hiányosságok ellenére az összhatás rendben, és biztosan visszatérünk még ide.​

Pontszámok:

  • Minőség: 9/10
  • Ár/érték arány: 8/10
  • Kiszolgálás: 9/10
  • Megközelíthetőség: 9/10
  • Hangulat: 10/10

Fotók: Jeki Gabriella

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13