Egész napos programsorozattal kezdődik június 1-jén a SopronFest: a fesztivál nyolc napja alatt 75 helyszínen többszáz esemény várja városszerte a látogatókat.

Szeged városa döntött: április közepétől alapesetben 23 órában korlátozná a kocsmák nyitva tartását. A szigorítással a cél a lakosság nyugalmának megóvása és a közterületi alkoholfogyasztás visszaszorítása. A döntésre reagálva a Szegedi Vendéglátósok és Kisvállalkozók Közössége petícióval tiltakozik, mondván: óriási csapás ez a szektornak, és akár 1000 munkahely is veszélybe kerülhet.
Ahogy a HelloVidék pár hete írt róla, még február 10-én terjesztette elő Binszki József, Szeged alpolgármestere az üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos helyi rendelet tervezetét, amely szerint április közepétől alapesetben 23 órában határoznák meg Szegeden az alkoholt. A szigorítás célja a lakosság nyugalmának biztosítása és a közterületi alkoholfogyasztás visszaszorítása.
Szegeden vendéglátóhelyek eddig saját maguk állapították meg a nyitvatartási idejüket, bár a kereskedelemről szóló törvény felhatalmazást ad az önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletben határozzanak az üzletek 22 és reggel 6 óra közötti, vagyis éjszakai nyitvatartásának feltételeiről.
A kereskedelemről szóló törvény felhatalmazást ad viszont az önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletben határozzanak az üzletek 22 és reggel 6 óra közötti nyitvatartásának feltételeiről. Több hazai nagyvárosban is van ilyen, Budapest mellett Kecskeméten például a palackozott szeszesitalt forgalmazó üzletek 22 órától 6 óráig egyáltalán nem tarthatnak nyitva.
A kocsmazár tervezetét Szeged közgyűlése múlt pénteki ülésén nagy többséggel elfogadta
Az elfogadott tervezet szerint a szegedi kocsmazár alapértelmezett időpontja este 11 óra lesz, és az érintett üzletek csak külön engedéllyel működhetnek tovább.árusító helyek – például a kocsmák – zárásának idejét.
Az előterjesztésben az is szerepel: „A rendelet megalkotásának a célja elsődlegesen a lakosság egészséges, nyugodt életkörülményeinek biztosítása, éjszakai pihenéshez fűződő jogának garantálása, másrészt a közterületi szeszesital-fogyasztás korlátozása, illetve az ifjúság védelmének előmozdítása.” Megjegyezte, nem a vendéglátó- és szórakozóhelyek ellehetetlenítése a cél, hanem a „keretek közé szorításuk”.
Kérelmezhető úgynevezett éjszakai nyitvatartási engedély, állandó vagy eseti jelleggel.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ennek feltételei között van, hogy fél éven belül panaszmentes volt-e az adott egység, megfeleltek-e a jogszabályoknak, plusz az üzlet előtti közterületet is rendben kell tartani, és az az üzemeltetőnek gondoskodnia kell „a vendégek zavaró magatartásának és közterületi alkoholfogyasztásának visszaszorításáról” – írja a Szegeder.
Az engedély visszavonható, így az éjszakai nyitvatartás megszűnhet. A rendelet nem terjedne ki a szálláshelyeken üzemeltetett egységekre, benzinkutakra, diákbálokra, érettségi bankettekre, a Szegedi Szabadtéri Játékokra, a SZIN-re és a Szeged Napja Ünnepségsorozatra sem.
Nagy csapás ez a szektornak
A Szegedi Vendéglátósok és Kisvállalkozók Közössége petíciót indított a rendelet ellen – számolt be a Szeged365. Iskander Dávid szóvivő szerint a vendéglátóipar jelenleg is válságos helyzetben van, az emelkedő üzemeltetési költségek, a növekvő bérleti és teraszhasználati díjak és a mindenki által érezhető infláció is tovább nehezíti a működést . A 2023-2024-és időszakban átlagosan 33 százalékkal növekedtek a költségeik, miközben bevételeik csupán 10 százalékos növekedést mutattak. Egy ilyen rendelet a szektorra még egy csapást mérne, amely véleményük szerint egy láncreakciót indíthatna el, melyet a jelenlegi rendeletet megalkotói biztosan nem látnak teljesen tisztán.
A szóvivő kiemelte azt is, hogy Szegeden közel 1000 vendéglátásban dolgozó ember munkahelyét és családjainak megélhetését is veszélyezteti ez a rendelet, hiszen a vendéglátóipar jelentős szerepet tölt be Szeged város gazdaságában, de egy ilyen korlátozás mélységesen kihatna az ő életükre is hosszútávon.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


