Idén is különleges élményekkel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája: június 21-én az ország több száz pontján nyílnak meg a múzeumok és kiállítóhelyek kapui.

Gigafejlesztést jelentett be a népszerű fürdőváros: mutatjuk, mire költik a százmilliókat
Nem semmi beruházásra készülnek Gyulán: három kerékpárút is épülhet, illetve újulhat meg 630 millió forint uniós támogatásból.
A város tájékoztatása szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből elnyert forrásból összesen 4512 méteren fejlesztenek kerékpárutakat: a Gyulavári városrészben 1268 méteren új szakasz épül, a többin felújítást végeznek.
Ahogy elhangzott, a pályázat feltétele, hogy azonos összegben kell felújítást és új szakasz építését vállalni. A projekt részeként több helyszínen - összesen több mint 80 kerékpár számára - tárolót, két buszmegálló mellé pedig utasvárót helyeznek ki. Van, ahol parkolókat kell átépíteni, a csapadékvíz-elvezetést megoldani, máshol a légkábel-tartóoszlopokat kell kiváltani, áthelyezni.
A Gyulai Köz-Terv Kft. már elkészítette a szükséges terveket, a támogatói szerződések megkötése után indulhat el a nyílt közbeszerzési eljárás.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


