Csak az utóbbi időben fedezték fel, azonban kiváló tápanyagtartalmának és az egészségre gyakorolt jótékony hatásainak köszönhetően gyorsan nagy népszerűségre tett szert.

Ez a filléres csodagabona az új slágerélelmiszer: szuperegészséges, gluténérzékenyek is ehetik

2024. október 23. 14:15

Az amaránt egyike azoknak az ősi gabonaféléknek, amelyeket az emberiség évezredek óta fogyaszt, és bár Magyarországon eddig mellőzték, mint konyhai alapanyagot, az elmúlt évek során a robbanás erejével tört be a köztudatba és egyre nagyobb népszerűségnek örvend az egészségtudatos táplálkozás híveinek a körében – írta meg a Healthline.

Bármilyen furcsán is hangzik, de az amarántot csak az utóbbi időben fedezte fel újra az emberiség, azonban a gabonaféle kiváló adottságainak, hasznos tápanyagtartalmának és az egészségre gyakorolt jótékony hatásainak köszönhetően gyorsan nagy népszerűséget szerzett. Amellett, hogy az amaránt gluténmentes, magas fehérjetartalma miatt számos más előnnyel is kecsegtet – máris eláruljuk, hogy miért jó rendszeresen fogyasztani!

Több ezer éve fogyasztja az emberiség

Az amaránt története több ezer évre nyúlik vissza: történelmi emlékeink szerint ezt a különös megjelenésű gabonafélét már az inka, a maja és az azték civilizációk is alapvető élelmiszerükként fogyasztották. Bár technikai értelemben az amaránt nem tartozik a gabonafélék közé – az amaránt ugyanis egy úgynevezett pszeudogabona, avagy „álgabona”, aminek a tápanyagtartalma és felhasználási módja hasonló a hagyományos gabonafélékhez -, nyugodtan egy kalap alá vehetjük a gluténmentes gabonákkal, hiszen azokkal megegyező módon fogyaszthatjuk ezt is.

Tápanyagokban gazdag növény

Az amaránt rendkívül gazdag tápanyagokban: egy csésze főtt amaránt többek között 9,3 gramm fehérjét, 46 gramm szénhidrátot és 5,2 gramm zsírt tartalmaz, ráadásul kiemelkedően magas a mangán-, magnézium-, foszfor- és vastartalma is, emellett antioxidánsokban is bővelkedik. A mangán például fontos szerepet játszik az agyműködésben és védelmet nyújthat bizonyos neurológiai eredetű megbetegedésekkel szemben.

Az amarántban található antioxidánsok közé tartozik a galluszsav, a p-hidroxi-benzoesav és a vanillinsav is, amelyek mind védelmet nyújthatnak az olyan súlyos betegségek kialakulásával szemben, mint a szív- és érrendszeri vagy a daganatos megbetegedések. Az amaránt fenolsavtartalma is különösen magas, ami egyike a legfontosabb, antioxidánsként ható növényi vegyületeknek

- részletezte az amaránt jótékony egészségügyi hatásait a lap szakértője.

Hasznos természetes gyulladáscsökkentő

Az amarántfogyasztást vizsgáló klinikai kutatások eredményeiből kiderült, hogy az amaránt rendszeres fogyasztása segíthet csökkenteni a szervezetünkben lezajló gyulladásos folyamatokat. Állatkísérletek arra is rávilágítottak, hogy az amaránt fogyasztása segíthet a koleszterinszint csökkentésében: egy hörcsögökön végzett vizsgálat például kimutatta, hogy az amarántolaj 15%-kal csökkentette az állatok összkoleszterinszintjét és 22%-kal mérsékelte az LDL-koleszterinszintjüket is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az amaránt a fogyókúrázók számára is előnyös lehet magas fehérje- és rosttartalma miatt, ezek az összetevők ugyanis étvágycsökkentő és a teltségérzetet fokozó hatással bírhatnak.

Sokoldalú konyhai alapanyag

Az amaránt egy igazán „színes” konyhai alapanyag: tipikusan főzve fogyasztjuk (a köleshez, quinoához hasonló módon készítjük), azonban főzés előtt érdemes lehet ki is csíráztatni, ami javítja az amaránt emészthetőséget és segíti a benne lévő hasznos ásványianyagok felszívódását. Főzve használható rizs vagy tészta helyettesítésére, de akár smoothie-kba, levesekbe, zöldségragukba és salátákba keverve is kiváló energiaforrás lehet, mindemellett reggeli zabkását is készíthetünk belőle gyümölcsökkel és magvakkal felturbózva.

Érdemes tudunk mindemellett azt is, hogy az amaránt a természetesen gluténmentes álgabonafélék közé tartozik, így a cöliákiában szenvedők és a gluténérzékenységgel élők is teljes nyugalommal elfogyaszthatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 26. szombat
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?