4 °C Budapest
Van néhány barátságosabb módszer is, amivel érdemes megpróbálkozni, amivel meg tudjuk előzni az állatbetöréseket. Ezeknek jártunk most utána.

Brutális károkat okoznak a magyar kertekben: erre minden kertbarátnak fel kell készülni ősszel

2024. szeptember 22. 14:01

A kertek és házak körül előfordulnak olykor vadon élő állatok: betévednek az avar közé sünök, nyulak és sajnos van olyan is, hogy rókák, vaddisznók okoznak károkat. Sok gazda orra alá törnek borsot azzal, hogy megdézsmálják a termést vagy elcsennek néhány haszonállatot, de ez még nem azt jelenti, hogy ki kell irtanunk őket. Van néhány barátságosabb módszer is, amivel érdemes megpróbálkozni, amivel meg tudjuk előzni az állatbetöréseket. Ezeknek jártunk most utána.

Ahogy a Kisalföld is beszámolt róla, a vadászoknak és gazdálkodóknak együtt kell működniük a vadkár elleni védekezésben. Százszázalékos védelem persze nincs. A portál megkereste Orbán Henriket is, az Országos Magyar Vadászkamara vármegyei titkárát, aki a lap érdeklődésére elmondta: ismeretei szerint vármegyénkben nincs jogerősen megítélt, de ki nem fizetett vadkár.

Térségünkben azt tapasztaljuk, hogy vadkár esetén a gazda és a vadgazdálkodó többnyire egyezséget köt. Azt is tudni kell azonban, hogy ha a termelők a védekezésben, megelőzésben nem működnek közre, csupán a kártérítést várják, az nem jogszerű, nincs jogalapja a kártérítésnek, ezért akadhatnak viták. Léteznek különböző védekezési módszerek, például vadriasztó szerek, időszakos kerítések, melyek megoldást nyújthatnak. Egyfajta feladat- és költségmegosztást kell lefektetni, és ezzel megelőzhetők a későbbi nézeteltérések

- mondta a szakember.

Előfordul, hogy a felek bíróságra viszik ügyüket. Olyan ügyről azonban, melyet jogi útra tereltek, jogerősen lezártak és a vadászati jogosult nem tett eleget kötelezettségének, nincs tudomásunk a vármegyénkben. Nem is lehet, hiszen a vadásztársaság elveszítené vadászati jogát

- tette hozzá, majd kiemelte azt is:

Jelenleg a gímszarvas által okozott kár a legjelentősebb. Mivel a szarvas nagy távolságok megtételére képes és időként nagy, akár százas rudlikba áll össze, komoly károkat okozhat, ami nehezen védhető ki. A gímszarvassal és a vaddisznóval kapcsolatban is van állománycsökkentési előírás és terv. A társaságok fokozták a kilövéseket, a vaddisznóknál ez már érzékelhető, és az idei adatok szerint talán a gímszarvasnál is lesz előrelépés.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mit tehetünk a saját kertünk és területeink védelme érdekében?

Egyre gyakoribb, hogy már nem csak az erdőkben, hanem mezőgazdasági és lakott területeken is megvetik a lábukat az erdei vadállatok. Az utóbbi években jelentősen emelkedett a Magyarországon található ragadozók száma, különösen a rókák és az aranysakálok szaporodtak el. De az őzek, szarvasok, vaddisznók is jelentős károkat okoznak a magyar gazdáknak. Persze nem csak nekik, egyre több hírt olvashatunk arról, hogy a vadak magánkertekbe is bemerészkednek és megdézsmálják a termést, elcsennek egy-egy kisebb haszonállatot.

Megelőzhetjük a vadbetöréseket?

Mielőtt belemerülnél a nagyobb átalakításokba, első lépésként használd ki azokat az alapvető gyakorlatokat, amelyek a modern mezőgazdasági termelő napi rutinjába tartoznak. Az intenzív rotációs legeltetés, a szabadon tartott állatok éjszakára való bezárása és a futtató létrehozása tartozik ide. Összességében elmondható, hogy minél intenzívebben foglalkozol az állataid körülményeivel, annál kevesebb esélye van a ragadozóknak beférkőznie hozzájuk.

  • Az a legjobb, ha teljesen eltávolítod a szemetet a kertedből, de a lezárt, összecsomózott kukás zsákba és zárt gyűjtőbe helyezett szemét is eredményes lehet. Fontos, hogy a kutya- és macskaeledelt semmiképp se hagyd kint éjszakára, ezen kívül pedig mindent távolíts el a kertből, ami odavonzhatja a vadállatokat. A komposzt is problémás lehet, ezért ajánlott egy zárható tetejű ládát beszerezni neki.
  • Villanypásztor nagy segítség lehet. Bár a nagyobb legelők számára rendkívül költséges lehet egy villanypásztor, a kis termelőknek megéri beruházni egyre a szabadon tartott állatok védelme érdekében. Minél magasabb a kerítés, annál jobb, mert úgy esélyük sincs a vadaknak átugorniuk rajta.
  • Reflektorfény: egyszerű, de hatásos. Ha kisebb területet, mondjuk egy tyúkólt vagy nyúlketrecet szeretnél biztosítani, akkor a mozgásérzékelő lámpa lehet a legegyszerűbb. A mozgásérzékelő felvillanása elrettentő hatású a vadállatok számára, és legalább te is le tudod ellenőrizni, hogy éppen ólálkodik-e valaki az állataid körül. A napelemes lámpák egész évben jól szolgálnak, de létezik külön „Foxlights” elnevezésű lámpa is, ami hosszabb ideig villódzik különféle színekkel és mintázatokkal, így hatékonyabban űzi el a betolakodót, például a rókákat.
  • Hozd rendbe a kerítést! A kert vagy a kerítés megfelelő ragadozóbiztosítása először extra erőfeszítéseket igényelhet, és nagyobb befektetést, de biztosítja, hogy más állatok, még véletlenül se keveredjenek a kertünkbe. Ha vakondot, sünt sem szeretnénk látni a kertben, akkor érdemes megfontolni a beton alapot a kerítés állítás előtt. Ezzel megelőzhető az, hogy a vadállatok alagutat ásva jussanak az udvarunkra és zsákmányul ejtsék háziállatainkat, haszonállatainkat.
  • Emeld meg az ágyást. Az egyik nagyszerű módszer, ha emelt ágyásokat használsz a kertedben a zöldségek ültetéséhez sőt, virágokat is bátran ültethetsz az ilyen ládákba. A megemelt ágyak segítenek távol tartani a rovarokat, például a csigákat. De megvédik a növényeket a hidegtől is. További előnyük, hogy megakadályozzák, hogy a betévedő nyulak megrágcsálják a zöldségek levelét, mivel nem szívesen nyújtóznak, emelkednek el a földtől.
  • Természetes riasztószerek. Jó, ha tudod, bizonyos virágok és gyógynövény is elriasztják a vadakat . Ha hagymát, metélőhagymát, fokhagymát, körömvirágot, rozmaringot, borsmentát és levendulát ültetsz és a zöldségfoltok köré, segíthet távol tartani az olyan fajokat, mint a szarvasok, nyulak, egerek és mókusok, miközben vonzza a jótékony rovarok, például méheket és a pillangókat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33