2 °C Budapest
A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra.

Árvíz-sokk: hamarosan megérkezik a víz a Szigetközbe – itt a tetőzés várható ideje!

MTI
2024. szeptember 17. 09:28

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.  

Siklós Gabriella kiemelte, a vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a 2013-as árvíz után megerősítették a töltéseket, azok a munkálatok "most igazán kifizetődőnek", mert a töltések nagyon jó állapotban vannak. Az OKF az ország más területeiről is vezényelt át vízügyi szakembereket, szombaton több mint ötszázat, hétfőn pedig további háromszázat.

Nagy erőkkel vannak jelen a vízügyes műszaki irányítók és "vészőrök" is, emellett több mint kétszázan irányítják és koordinálják a munkákat, tehát több mint ezer vízügyes most már huszonnégy órában védekezik és dolgozik – mondta a szóvivő.

Siklós Gabriella kiemelte: a Lajta esetében Mosonmagyaróvárnál elképzelhető, hogy meg kell nyitni a szükségtározót. Figyelik az előrejelzéseket, a modelleket, "de most óráról órára még mindig egy picit változik a helyzet" - tette hozzá.

A szükségtározó megnyitására azért lehet szükség, mert az árvízcsúcsot "jó időben, jó pillanatban kell megskalpolni (...) egyébként nem segít a beavatkozás" – fogalmazott.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Rába Győrnél magasan fog tetőzni, a Duna többi mellékfolyója közül a Morva az előre jelzettnél magasabb, a Vág pedig egy nagyon kicsivel kevesebb vizet hoz majd.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a Duna vízgyűjtő területén kedden elállhat az eső, ugyanakkor kérdéses, hogy a hóolvadás mikor kezdődik.

A szóvivő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a Duna tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják. Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, szombat hajnalban, Bajánál és Mohácsnál pedig a következő héten tetőzhet a folyó.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33