Orient Express 2025: íme az Orient Express menetrend és az Orient Express árak listája. Mennyibe kerül egy Orient Expressz jegy, mikor áll meg az Orient...

Jövő pénteken kezdődik a három napon át tartó Miskolci Piknik a vármegyeszékhelyen, ahol többek között a német lemezlovas, Alle Farben is fellép.
A rendezvényen a tavalyi évtől eltérően idén csak két színpadon - a Szent István téren és a Villanyrendőrnél - lesznek koncertek. Az Erzsébet térre a szervezők egy "gasztro szigetet" állítanak fel, ahol a helyi vállalkozások és séfek mellett Rácz Jenő és Mede Ádám is látványfőzést tart majd.
A piknik első napján a délután fél háromkor kezdődnek el a zenei programok, a Szent István téri nagyszínpadon mások mellett fellép Csordás Tibi, Bréda Bia és Manuel is, a színpad utolsó előadója pedig a német lemezlovas, Alle Farben lesz.
Ezen a napon a Villanyrendőrnél található színpadon többek között Markus Greg, a Loving Arms és Regán Lili szórakoztatja a közönséget, míg az Erzsébet téren este hattól egyebek mellett a Borsod Burger látványfőzésén vehetnek részt az érdeklődők.
Szombaton a legkisebbeknek is tartogatnak programot a szervezők, fellép a Farkasházi Réka és a Tintanyúl, de gólyalábas műsort is megnézhetnek a gyermekek. Később mások mellett Pullmaxx, majd Desh gondoskodik a jó hangulatról, akit az est fő fellépője, Majka követ a Szent István téren.
A Villanyrendőrnél többek között a Groovehouse és a Bonbon koncertezik majd, míg a gasztro szigeten a látogatók több látványfőzésen - köztük a Rácz Jenőén - is részt vehetnek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vasárnapi program szintén gyermekprogramokkal kezdődik a Miskolci Piknik nagyszínpadán, délelőtt tíztől Horagus mester cirkuszán, utána az Alma együttes koncertjén, majd az Alkalmi Csibészek gólyalábas csoport előadásán vehetnek részt a kicsik.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


