2 °C Budapest
A vidék tájképének egykori meghatározó darabjai az évtizedek során szervesen össze fonódott a magyar hagyományokkal.

Régen minden hazai településen volt: mégis, hova tűntek a magyar kék kutak?

2024. szeptember 10. 06:01

Az elmúlt években jelentősen megcsappant a vidék egykori egykori tájképének számító kék kutak száma. Ahogyan az idei nyári hőség is megmutatta ezek a kutak kifejezetten hasznosak lehetnek a meleg napokban. Ennek ellenére manapság már csak elvétve találkozni velük. A Magyar Víziközmű Szövetség a HelloVidék megkeresésére elárulta, hogy ezek a közkutak az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, és ők a fenntartóik. Az, hogy jelenleg mennyi ilyen valóban működő kék kút lehet az országban nehéz megbecsülni, az azonban biztos, hogy jelenlétük az évtizedek során szervesen beleívódott a vidék arculatába.

Szinte nincs olyan ember a magyarok közül, aki ne találkozott volna már legendás kék kutakkal az ország valamely szegletében. A „kék kutak” nem artézi kutak, két különböző típusról van szó. Az artézi kút rétegvízre telepített, fúrt kút, amelyik folyamatosan üzemel, feltörő vizű, vagy pozitív kútnak is nevezik. Ezzel szemben a kék kút közkifolyó, vagyis szeleppel ellátott nyilvános vízvételezési hely, ami a helyi ivóvízhálózatáról üzemel.

A jogszabályok alapján ilyen közkutakat kötelező fenntartania az önkormányzatoknak ott, ahol a lakók 300 méter távolságon belül csak innen jutnak ivóvízhez, ezekből a csapokból pedig egy embernek legalább napi 20 liter víznek kell jutnia. Ott viszont, ahol az embereknek be van kötve a víz és a csapok kihasználatlanul állnak az utcán, az önkormányzatok inkább lemondanak a kék csapokról főképp a magas fenntartási költségeik miatt.

A vizugy.hu adatai alapján hazánkban 41 Vízi közmű szolgáltató található, mindegyikük más-más régió vízellátásáért felelős. A víziközmű ellátás, szolgáltatás aktuális és jövőbeni feladati többek között a következők:

  • az üzemelő és távlati vízbázisok biztonságba helyezése,
  • az ivóvízellátás vízminőségi problémáinak rendezése,
  • a szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás fejlett európai országokhoz viszonyított elmaradásának megfelelő ütemben történő felszámolása a vízbázisvédelem szempontjaira is figyelemmel,
  • a megújult szabályozásoknak megfelelő víziközmű szolgáltatási struktúra, díjrendszer kialakulása.

Kihalóban a vidéki utcák egykori jelképei

Lapunk több ilyen szolgáltatót is felkeresett azért, hogy megtudja jelenleg mennyi ilyen ivó kutat tartanak nyilván. A Debreceni Vízmű Zrt. megkeresésünkre elmondta, hogy az üzemeltetési területükön jelenleg 917 db-ot tartanak nyilván. Mint írták, 1 db közkifolyó fenntartása a telepítés helyétől, a közkifolyó korától függően nagyságrendileg 53.600, -+Áfa Ft-ba kerül évente.

A közkifolyók az ivóvízellátó rendszer részét képezik, az üzemeltetése a területileg illetékes vízi közmű-szolgáltató feladata, a tulajdonos a 2011. évi CCIX. vízi közmű-szolgáltatásról szóló törvény értelmében az Állam, vagy Önkormányzat. A végleges döntés létesítésükről, avagy megszüntetésükről a Tulajdonos dönt

- hívta fel a figyelmet Gorján Ferenc.

Szerényen árválkodó közkút Fonyódligeten - Fotó: HelloVidékSzerényen árválkodó közkút Fonyódligeten - Fotó: HelloVidék

A Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az 5/2023. (I. 12.) Kormány Rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szerint, laksűrűségtől függ. Ezeknek a kutaknak a legfőbb funkciója amire a megnevezése is utal, közkifolyó, amik kommunális igényre (legfőképpen ivásra) az igénybe vevő számára ingyenesen hozzáférhető ivóvíz vételezési lehetőséget biztosít.

Megjegyezzük, hogy az ivóvízhálózatok szinte 100 %-os kiépítettsége és ehhez a bekötések hasonló szintű kiépítettsége, valamint a Felhasználók fogyasztói szokásainak változása nyomán mára ezeknek a közkifolyóknak a szerepe kvázi nulla.

- emelte ki.

A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű megkeresésünkre elmondta, hogy az ivóvíz minőségi követelményeiről, és az ivóvízhez való hozzáférés javítása érdekében a települési önkormányzat az ivóvíz szolgáltatóval együttműködve gondoskodik arról, hogy minden településen 1000 lakosra jusson legalább egy darab, működőképes, térítésmentesen igénybe vehető ivóvízvételi lehetőség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mint írták, általánosságban elmondható, hogy néhány száz ilyen közkifolyó található egy-egy vízi közmű-szolgáltató ellátási területén.

Fontos hangsúlyozni azonban, hogy a közműves ivóvízellátás kiépítésével a közkifolyók mindennapi életben betöltött szerepe tulajdonképpen megszűnt

- tették hozzá.

Applikáción keresztül juthatunk vízért

A közkutak számát nehéz pontosan megsaccolni, és nyilván tartani, mivel folyamatosan változhat a számuk, ennek ellenére a kozkutak.hu oldalon pillanatok alatt megtudhatjuk, hol juthatunk legközelebb csapvízhez. A weboldalon Magyarország térképe látható, amin a nagyvárosoknál feltüntetett, sötétsárga, citromsárga és zöld színű körbe írt szám jelzi, az adott térségben hány darab ivókút található.

Minél jobban ráközelítünk az adott területre, annál pontosabban mutatja a térkép, hol található a vízvevő hely. A képernyő bal oldalán látható keresőmező segítségével nemcsak várost, egy pontosabb helyszínt is megadhatunk. A legfrissebb adatok alapján a honlap jelenleg 22 442 közkutat, ivókutat, forrást tart nyilván.

Jó hír a túrázóknak, hogy a Közkutak mobilapplikáción egy térképes felületen szintén fellelhetőek a Magyarországon található közkutakat, ivócsapokat és az úgynevezett „refill pontok is". Ez a közösségi bejelentés alapján is bővíthető adatbázisra épülő alkalmazás különösen hasznos a túrázók, természetjárók számára, de városon belül is jól jön, ha látjuk, hol jutunk a közelben ivóvízhez. Cikkünk írása pillanatában jelenleg:

  • Működő közkút 16 516 db
  • Moderálásra váró közkút 9 db
  • Véleményes, hogy iható vízi közkút 33 db
  • Működő, de nem iható vizű közkút 278 db

- található.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33