Idén is különleges élményekkel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája: június 21-én az ország több száz pontján nyílnak meg a múzeumok és kiállítóhelyek kapui.

A HungaroMet előrejelzése szerint, csütörtökön még főleg a déli megyékben, pénteken már csak egészen délkeleten alakulhat 25 fok felett a napi középhőmérséklet. Péntek hajnaltól kora délutánig kezdetben csak délnyugaton, majd főként az ország délnyugati felében a záporok mellett egy-egy beágyazódott zivatar is kialakulhat. Délutántól késő estig elsősorban a középső és a déli országrészben lehet számítani zivatarok kialakulására, melyek közül az intenzívebbeket viharos széllökés (60-75 km/h), esetleg felhőszakadás (~20-25 mm), apró szemű jég (< 1-2 cm) kísérheti.
Előrejelzés a Tisza-tó térségére csütörtök estig:
A mérsékelt (15-25 km/h) északkeleti szelet gyakran élénk (25-35 km/h) időnként erős (35-45 km/h) lökések kísérik. Késő délutántól lassan mérséklődik a légmozgás. Derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A legmagasabb nappali hőmrséklet 30 fok körül alakul. Késő estére 21, 22 fokig csökken a hőmérséklet. A Tisza-tónál az élő Tisza vizének hőmérséklete 25.5 fok.
- A Tisza tavon elsőfokú viharjelzés érvényes.
Előrejelzés a Balaton és a Velencei-tó térségére csütörtök estig:
A nagy területen gyakran élénk (15-30 km/h) keleti, északkeleti szelet délután, este is kísérhetik időnként erős (40-45 km/h, keleti medence, Velencei-tónál 40 km/h körüli, -a Balaton nyugati részén estétől 45-50 km/h, ) széllökések. Átmenetileg késő délután, kora este kissé mérséklődhet a tavaknál a légmozgás (30-40 km/h), majd estétől ismét többfelé erősödik.
Eleinte még folytatódik a zavartalanul napos idő, majd a délután második felében Horvátország felől először fátyolfelhők érkeznek a Balatonhoz. Estétől pedig fokozatosan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet. Csapadék még nem valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 31, 32 fok körül alakul. Késő estére 24, 25 fokig hűlhet le a levegő.
- A Balaton Siófoknál 25, a Velencei-tó Agárdnál 26 fokos.
- Balaton nyugati medence: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
- Balaton középső medence: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
- Balaton keleti medence: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
- Velencei-tó: az elsőfokú viharjelzés érvényes.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


