Eleged van a városból? Ha valaha eljátszottál a gondolattal, hogy mindent hátrahagysz, és elköltözöl vidékre vagy akár veszel egy tanyát, ezt a két programot ne...

Ellepték Salgótarjánt a nyestek: brutális károkat okoznak, most kiderül, hogy védekezzünk ellenük
Salgótarján gyönyörű természeti környezetben fekszik, így nem ritka látogatók a városban a rókák, az őzek és a vaddisznók sem. Az utóbbi időben újabb vadfaj tűnt fel a lakóházak között: nyestek okoznak károkat a nógrádi megyeszékhelyen - írja a nool.hu.
A lapnak olvasók jelezték, hogy az utóbbi időben már nem csak őzekkel, rókákkal és vaddisznókkal találkozhatunk a nógrádi megyeszékhelyen. Igencsak megszaporodtak Salgótarjánban a nyestek. A barna bundás, fehér mellényt viselő ragadozók komoly károkat tudnak okozni.
Mivel vadon élő, és nem kóbor állatról beszélünk, így nem a VGÜ Nonprofit Kft. feladata a befogásuk sem
- mondta a portálnak Fekete Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója. Hozzátette a vadászati törvény vonatkozik rájuk és a vadászatra jogosultak feladata a velük történő gazdálkodás is. Esetleg az ő segítségüket lehet kérni a befogásban, mivel sok vadászatra jogosult rendelkezik már élve fogó csapdákkal. Vadászatuk főleg a lakott területek között szinte kivitelezhetetlen.
Hogyan védekezhetünk ellenük?
Számos vegyi anyagot árulnak a különböző forgalmazók kimondottan a nyestek távol tartására, melyek leginkább valamilyen szaghatással fejtik ki hatásukat, több-kevesebb sikerrel. Magam inkább a mechanikai védelemben hiszek, azaz egy zárt garázs vagy házőrző ebek biztosabb védelmet nyújthatnak
- hangsúlyozta Fekete Zoltán, aki házilag is használható praktikákat is említett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mivel rejtőzködő állat, így tart az emberektől. Jól használható a megvédeni kívánt területen elhelyezett zavaró tényező. Például egy folyamatosan bekapcsolva hagyott rádió a padlásokon elköltözésre készteti a betolakodókat. De a gépjármű motorterében elhelyezett nejlon harisnyába csomagolt emberi haj is megoldás lehet, a szaga miatt
- tette hozzá.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


