Az életmódváltás - vagy legalábbis a próbája - rengeteg magyarnak indul el minden januárban, de ehhez most az áruházak akciói is hatalmas segítséget igyekeznek nyújtani.
Egyes becslések szerint hazánkban 700 ezer embert érint a csontritkulás, ami ma már népbetegségnek számít idehaza. A betegség megelőzése azért is fontos, mivel a csontritkulás miatt bekövetkezett első csonttörés két-háromszorosára növeli a következő törés kockázatát. Idős korban a combnyaktörés különösen veszélyes, így kiemelt jelentőségű a csontritkulás (oszteoporózis) időbeni felismerése és kezelése. Ahhoz, hogy megőrizzük a csontjaink egészségét elengedhetetlen a megfelelő életmód kialakítása. Ilyen lehet a rendszeres mozgás, a kalciumdús étrend és a D-vitamin is. A HelloVidék most annak járt utána, hogy megnézze, melyek azok az ételek, amelyek jótékonyan hatnak csontjaink számára.
Mint ahogy arra nemrég a Semmelweis Egyetem rámutatott, évente mintegy százezer csonttörés következik be csontritkulás miatt hazánkban. Minden harmadik ötven éven felüli nő élete során biztos, hogy érintett lesz. Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, mivel az első csonttörés után kétszer-háromszor valószínűbb az újabb törés.
A betegek több mint kétharmada nő, akiknél főként a menopauza idején az ösztrogénhiány miatt válik kiemeltté a csontok védelme.
Oszteoporózisra utaló tünet, ha valaki baleset vagy magaslatról való leesés nélkül szenved csonttörést, vagy az életkor előrehaladtával a testmagassága több mint négy centiméterrel csökken
– mondta nemrég dr. Takács István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatója.
Dr. Horváth Csaba egyetemi tanár, az Oszteodenzitometria Labor vezetője szerint a csípőtáji törést elszenvedők felénél biztos, hogy csontritkulás áll a háttérben. Idős korban pedig ez növeli a halálozás kockázatát, mivel az operációt követően megszűnhet a mozgás és önellátás képessége, ami hajlamosabbá teszi a beteget számos betegség, többek között trombózis és tüdőembólia, tartós fekvés esetén pedig tüdőgyulladás és felfekvések kialakulására
A csontritkulás elkerülése szerencsére ma már számos olyan mód van, ami segít megőrizni csontjaink egészségét. A HelloVidék most annak járt utána, hogy melyek azok a természetes tápanyagok, amelyek kimondottan jótékony hatással bírnak.
Aranyat érhetnek ezek a zöldségfélék
Tofu
A tofu egy ásványi anyagokban, antioxidánsokban és aminosavakban gazdag étel, amely a többi között segíti az agyműködést, valamint erősíti a koszorúeret és a csontokat is. Más-más zöldséggel kombinálva fontos tápanyagokat képes biztosítani a csontok egészségéhez.
Kelkáposzta – fehér bableves
A kelkáposzta kalciumban és K-vitaminban és más ásványi anyagokban gazdag növény, amely kimondottan jó hatással bír a csontok számára. A fehér bab is hasonló jó tulajdonságokkal bír, mivel rengeteg fehérjét és további tápanyagokat tartalmaz.
Lencse
A lencse tele van fehérjével, rosttal és ásványi anyagokkal, például magnéziummal és foszforral, amelyek elengedhetetlenek az erős csontokhoz. Rendkívül jól hasznosítható a szénhidráttartalma. A magas fehérjetartalom szintén nagyon megnyerő tulajdonság manapság, aki testépítéssel foglalkozik vagy fogyókúrázik, annak nagyon fontos, hogy milyen mennyiségben viszi be szervezetébe a fehérjét, hiszen az adja testünk számra a legtöbb energiát.
Spenót – gombás tészta
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A spenót tele van kalciummal és más, a csontok egészségéhez nélkülözhetetlen vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Gombával kombinálva pedig ez a kombó remek csonterősítő lehet csontjainknak.
Édesburgonya, csicseriborsó
Az édesburgonya káliumban és magnéziumban gazdag, amelyek hozzájárulnak a csontok egészségéhez. Csicseriborsóval kombinálva nagyon ízletes és tápláló választás lehet ez az erős csontokhoz.
Brokkoli, kesudió
A brokkolinak fantasztikus kalciumtartalommal van ellátva, mindamellett a K-vitamin és más tápanyagok forrása is, amelyek elősegítik a csontok egészségét. A kesudió pedig fehérjét és egészséges zsírokat ad az erősebb csontokhoz.
Vajtök
A vajtök tele van kalciummal és magnéziummal, amelyek nélkülözhetetlenek az erős csontokhoz. A vajtök finom és bőséges C-vitamin forrást jelent, aminek segítségével gyorsítható a megfázás lefolyása, illetve javítható az immunrendszer általános állapota – ezáltal kivédheted a kórokozók jelentős részét.
Karfiol és csicseriborsó
A karfiol jó kalcium- és C-vitamin forrás, amely segíti a kollagéntermelést az egészséges csontok érdekében. A csicseriborsó pedig rengeteg fehérjét és további csonterősítő tápanyagokkal járul hozzá egészségünkhöz.
Forrás: onegreenplanet.org
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?