A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Megkezdődött hivatalosan is a balatoni strandszezon, a Pénzcentrum megkereste a tóparti önkormányzatokat, strandfenntartókat, hogy megtudják, milyen fejlesztéseket végeztek el a szezon előtt, illetve milyen mértékű áremelést hajtottak végre.Lássuk akkor!
Június 15-én hivatalosan is megkezdődött itthon is strandszezon, a HelloVidék is több cikkben foglalkozott a témával. A Pénzcentrum megkereste az összes balatoni önkormányzatot, strandfenntartót, hogy megtudják, milyen fejlesztéseket végeztek el a szezon előtt, illetve milyen mértékű áremelést hajtottak végre. Körképükből kiderül, hogy sok helyen emelkedtek az árak, van olyan település, ahol csak pár száz forintot, de van olyan, ahol 50 százalékot emeltek a belépőn.
Balatonvilágos
Az alábbi tájékoztatást kapták Balatonvilágos Község területén működő Önkormányzati strandokra vonatkozóan Takács Károly Béla polgármestertől:
Balatonvilágos, Zrínyi út 28-30 szám alatti, 1251 hrsz. – Községi Fizetős Strand:
Napi jegyek:
- Felnőtt: 1.200.- Ft/fő
- Nyugdíjas, , Diák (diákigazolvány felmutatásával!) : 1.000 .- Ft/fő
- 3-6 év közötti gyermek: 800.- Ft/fő
- 2 felnőtt + 2 gyermek (14 év alatti): 3.500.- Ft
Délután 17:00-tól minden jegy féláron megvásárolható, de lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal igazolt helyi lakosok részére a strand használata térítés mentes. A strandon az idei szezon kezdete előtt is több újítás történt. Tavalyi táblázatunkból tudjuk, hogy 2023-ban a felnőtt belépő 800 forint volt, 50 százalékot emelkedett az ár.
A Községi Szabad Strand térítésmentesen látogatható továbbra is.
Balatonfüred
A balatonfüredi Esterházy és a Kisfaludy Strandot a Probio Zrt. üzemelteti.
A strandok az elmúlt években a legmagasabb strandminősítést kapták a Balatoni Szövetség „Kék Hullám Zászló” megmérettetésén. Az egyszeri felnőtt belépő áraink a következőképpen alakulnak az idei szezonban: Esterházy Strand egyszeri felnőtt belépő: 2250 Ft; Kisfaludy Strand egyszeri felnőtt belépő: 1900 Ft
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- írták.
2023-ban az Esterházy Strandra 2100 forint volt a belépő, 150 forintot emeltek, 7 százalékot, A Kisfaludy Strandon 200 forintot emeltek, 11 százalékot.
Fejlesztések tekintetében az Esterházy Strandon egy új, magasabb színvonalú multifunkcionális kabinépület kialakítását végzik épp. Az épületben többek között vizesblokkok, baba-mama szoba, vízimentők számára raktárhelyiség, és strandüzemeltetési háttérhelyiségek kerülnek kialakításra. Az emeleten értékmegőrzők és kabinok fognak a vendégek rendelkezésére állni. A Kisfaludy Strandon pergola átépítést, majd ennek a fedését és külső öltöző felújítást hajtották végre. Ezen felül megújult a nyugati bejárat előtti sétányrész. Mindkét strandunkon fejlesztették az ápolt zöldterületek öntözéstechnikáját, a gyepfelületek fenntartásához környezetbarát robotfűnyírókat telepítettek, felújították a játszótereiket is az idei szezonra.
- közölték.
A cikk folytatása a ITT a Pénzcentrumon!
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?