A harmadik helyek olyan közösségi terek, amelyek az otthon és a munkahely mellett lehetőséget biztosítanak az informális társas interakciókra.
A Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezredének ötven katonája is segíti az árvízi védekezést az áradó Rába folyón Körmendnél - közölte az MTI-vel Kiss Viktor százados. A katonák tízfős rajokban homokzsákokat raknak a vízügyi szakemberek irányításával a folyó bal partján - mondta el a Győrből érkezett alakulat parancsnoka.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint a Rába vízgyűjtőjén hétfő hajnaltól ismét esik, a meteorológiai előrejelzések szerint újabb záporok és zivatarok várhatók. Szentgotthárdon vasárnap este harmadfok felett, 422 centiméterrel tetőzött a Rába, majd apadásnak indult, hétfő reggel hét órakor a 307 centiméteres vízállást mértek.
Körmendnél vasárnap egész nap lassan áradt a folyó, hétfő reggel intenzívebbé vált az emelkedés, a tetőzést az esti órákra az eddig mért legmagasabb, 535 centimétert elérő, vagy azt meghaladó vízállással várják a szakemberek. Sárváron ugyancsak harmadfoknál magasabb tetőzésre számítanak.
A Rábán levonuló árhullám jelenleg Rábagyarmat és Csákánydoroszló között tart, Rábagyarmaton hajnali három órakor tetőzött 344 centiméterrel, 7 órakor 334 centiméter volt a vízállás.
A vasi patakok is áradnak, a Pinka Felsőcsatáron hajnali 2 órakor tetőzött 508 centiméteres vízállással, ami 106 centiméterrel haladta meg a korábbi 2009-ben mért legmagasabb szintet. A Strém Kemestaródfánál hétfőn reggel 6 órakor 430 centiméteres vízállással tetőzés közeli állapotban van. A Pinka Kemestaródfánál jelenleg még enyhén árad, reggel 6 órakor 443 centiméter volt a vízállás - tartalmazza a közlemény.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?