Januárban kezdték meg vaddisznók csapdával történő elfogását és kilövését Szigliget belterületi részein a rendőrség által kiadott engedély alapján. Azóta több mint 60 vaddisznót lőttek ki.

Őrületes mészárlás a Balaton-parti településen: halomra lőtték a vaddisznókat - mégis, miért?

2024. március 6. 13:08

Januárban kezdték meg vaddisznók csapdával történő elfogását és kilövését Szigliget belterületi részein a rendőrség által kiadott engedély alapján. Azóta több mint 60 vaddisznót lőttek ki - számolt be róla a veol.hu.

Balassa Dániel, Szigliget polgármester a megyie lapnak elmondta, hogy az első éjszaka négy állatot fogtak be, majd egy néhány napos szünet után ismét több vadállat sétált be a csapdába, számuk elérte a húszat. Ehhez adódik hozzá további 40 vaddisznó kilövése, így az elmúlt másfél hónapban 60 emelkedett a belterületen elejtett állatok száma. A veol.hu azt is megtudta, hogy

a csapdázást március végéig folytatják, mivel rengeteg kárt okoztak a nagyvadak a településen.

Szigligeten két csapdát helyeztek ki, az egyiket a Csonka torony melletti területen, a másikat a nádüzem környékén. A csapdák megközelítése tilos, hiszen egyrészt ez veszélyes lehet, másrészt a befogás eredményességét is ronthatja.

A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a kritikus határt, amely tovább nem tartható, és egyre több települési önkormányzat keresi a megoldást, ami nem mindig egyszerű.

A Balatoni Szövetség tavaly az agrárminiszterhez fordult ez ügyben, és végül Szigliget is megkapta az engedélyt a belterületi vadelejtésre, így bizakodhat a lakosság az ezzel összefüggő problémák megszűnésében.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Viszont az erdei séták, kirándulások kedvelői számára általánosságban is lényeges tudnivaló, hogy a vaddisznók ellési időszakában a kocák különös gonddal vigyáznak a kismalacokra, ebből adódóan hajlamosak agresszív, támadó módon fellépni, ha vélt vagy valós ellenséget észlelnek a közelükben. Ezért, ha valaki anyakocával és malacaival találkozik, lehetőség szerint a legcsekélyebb figyelemfelkeltés mellett, minél gyorsabban távozzon az érintett területről, s hagyja, hogy a konda békésen odébbálljon

- hívták fel rá a figyelmet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33