A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Nagyot bukhat sok biciklis és rolleres 2024-ben: csúnyán ráfizetnek az, aki nem így közlekedik
A magyar lakosság 40 százaléka legalább heti gyakorisággal biciklizik, miközben az utóbbi néhány évben a rollerek is elözönlötték az utcákat. Mindkét közlekedési eszköz minimum több tízezer, de gyakran több százezer forintba kerül, így ezek tulajdonosaiban jogosan merülhet fel az igény, hogy biztosítással is védjék ezeket. A Pénzcentrum most arról kérdezte a hazai biztosítókat, hogy rendelkeznek-e a fenti igényeket kielégítő biztosítási termékekkel? Átlagosan mennyibe kerülnek ezek a biztosítások, mekkora értékre szólnak ezek, és végül, hogy hány lopásból/balesetből származó kárkifizetésük volt 2023-ban?
Bár biciklit és rollert is vásárolhatunk néhány tízezer forintért, a jobb minőségű példányokért már mindkét közlekedési eszköz esetében inkább több százezer forintos kiadással kell számolnunk. És ezzel még mindig nem mondtunk nagyot, elvégre már az elektromos rollerek esetében sem példa nélküli, hogy közzel egymillió forintot kérnek el egy-egy példányért. Tehát mind a rollerek, mind a biciklik igen jelentős értéket képviselhetnek, ennek megfelelően teljesen jogosan merülhet fel az igény, hogy tulajdonosaik biztosítással is óvhassák ezeket - írta cikkében a Pénzcentrum.
Ennek ellenére a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szűk egy éve még arra hívta fel a figyelmet, hogy legalábbis a biciklikre nehézkes megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban. A szövetség tavaly még arra jutott, hogy a biztosítók többségénél még csak más vagyonbiztosításokhoz, elsősorban lakásbiztosításokhoz kapcsolva kínálnak a kerékpárokat is védő kiegészítő biztosításokat. A FBAMSZ akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kategória legértékesebb eszközeinek számító elektromos kerékpárokra és rollerekre pedig mindössze néhány éve lehetet egyáltalán biztosítást kötni. Mindezek fényében most arról kérdezte a Pénzcentrum a hazai biztosítókat, hogy jelenleg köthető-e náluk biztosítás biciklikre és/vagy rollerekre, átlagosan mennyibe kerülnek ezek a biztosítások, mekkora értékre szólnak ezek a biztosítások, és végül, hogy hány lopásból/balesetből származó kárkifizetésük volt 2023-ban?
Az online hírportál által megkérdezett szolgáltatóktól jellemzően azt a választ kapták, hogy legalább valamilyen vagyonbiztosítás, elsősorban lakásbiztosítás keretein belül ezeket az eszközöket is biztosítani tudják az ügyfelek.
A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható, ITT!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?