-1 °C Budapest
Robbanásszerűen nő a kerékpárszállítás a vasúton, a MÁV adatai alapján 8 év alatt 100%-kal nőtt országosan az első 5 évben nagyjából 100.00-rel emelkedett, az utóbbi 3 évben pedig évente 100.000-rel nőtt a vasúti kerékpárszállítás.

Durván kilőtt a vidéki kerékpáros turizmus: így közlekedik a legtöbb magyar az utakon

2024. március 6. 14:15

Nagy kő esett le a kerékpárosok szívéről, miután a MÁV közel felére csökkentette a kerékpáros országbérlet árát a biciklisek kérésére. Az eredeti elképzelés szerint a kerékpárral utazók 9450 forintért válthattak volna egy hónapra érvényes kerékpáros országbérletet. A Magyar Kerékpárosklub akkor levelet írt a vasúttársaságnak, a társaság pedig a felmerült aggályok miatt végül 4950 forintra módosította az országbérlet árát. A mostani döntés tovább növelheti idehaza a bringások körében a mobilitást. A Magyar Kerékpárosklub a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy robbanásszerűen nő a kerékpárszállítás a vasúton idehaza. A MÁV adatai alapján 8 év alatt 100 százalékkal nőtt országosan, az első 5 évben nagyjából 100 ezerrel emelkedett, az utóbbi 3 évben pedig évente 100 ezerrel nőtt a vasúti kerékpárszállítás. A klub lapunknak azt is elárulta, hogy nemrég petíciót indítottak a bringabarát vasútállomásokért.

A tavasz beköszöntével egyre többen veszik elő bringájukat azért, hogy ismét nyeregbe szállhassanak. Bár népszerű állítás, hogy a lakosság többsége autót használ, az igazság az, hogy a magyarok 63 százaléka nem autóval közlekedik, sőt a lakosság 18 százalékának a kerékpár az elsődleges közlekedési eszköze.

A Magyar Kerékpárosklub 2018-as felmérése alapján továbbra is az alföldi régiókban figyelhető meg a legmagasabb kerékpározási arány, a Dél-Alföldön a lakosságnak közel a harmada közlekedik elsősorban kerékpárral. A kerékpáros közlekedés továbbra is jóval elterjedtebb a kisebb településeken, mint a nagyvárosokban.

Petíció indult a bringabarát vasútállomásokért

A Magyar Kerékpárosklub kérdésünkre elmondta, hogy a MÁV adatai szerint a kerékpárjegyek száma folyamatosan növekszik, még azokon a településeken is, ahol az utasszám csökken. Ez előrevetíti, hogy a jövőben a kerékpárszállítási kapacitás nem lesz elég, ezért mindenképpen lehetővé kell tenni a kerékpárok biztonságos, jól megvilágított tárolását a vasútállomásokon, minél közelebb a peronokhoz.

A turisztikai felhasználás is nő valamennyire, de kiugróan a hivatásforgalmi kerékpárszállítás növekszik. Annak érdekében, hogy minél többen tudják használni a kombinált közlekedést (vonat és kerékpár kombinálása) szükség van az állomási kerékpártárolás minőségi fejlesztésére. Ezért most márciusban petíciót indítottunk a bringabarát vasútállomásokért

- hívták fel a figyelmet

A Magyar Kerékpárosklub lapunknak azt is elárulta, hogy jelentősen bővült az utóbbi időben az országos hálózatuk. Mint írták tavaly csatlakozott hozzájuk Törökbálint- és Velencei-tó környéki kerékpározók közössége, akik aktívan szeretnék javítani a környék kerékpározhatóságát.

Egyre népszerűbbek a Bringázz a munkába szemléletformáló kampányunk programjai is, tavaszi és őszi bringás reggeli és uzsonna eseményeink évről-évre rekordot döntenek, illetve már 6 településen elindultak a Bicibusz menetek, amik idén tavasszal újra visszatérnek

- tették hozzá.

Egyre népszerűbbek az elektromos kerékpárok

Az e-kerékpárok terjedése terén Magyarország hasonló trendeket mutat, mint a töbi európai ország. Ezeknek a kerékpároknak nagy előnye, hogy lehetővé teszik a könnyebb és gyorsabb közlekedést anélkül, hogy a felhasználóknak nagy erőfeszítéseket kellene tenniük.

Kifejezetten előnyös lehet azok számára, akiknél a domborzati tényezők, emelkedők nehezítik a hétköznapi közlekedést, vagy nagy távolságot kell megtenniük, amit már nem bírnak fizikailag. Az elektromos kerékpárok sokak számára vonzóvá teszik a hosszabb távok megtételét anélkül, hogy fáradtak lennének vagy nagy erőfeszítéseket kellene tenniük. Úgy látjuk, hogy a magyarországi elektromos kerékpárpiac is folyamatosan növekszik, és egyre több üzlet kínál elektromos kerékpárokat

- magyarázták.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Még mindig hiányzik a megfelelő kerékpár-úthálózat

Jó hír a kerékpározás szerelmeseinek, hogy az utóbbi időszakban több jelentős kerékpáros fejlesztés valósult meg az országban. Hazánk vidéki térségeiben európai szinten is tradicionálisan magas a rendszeresen kerékpározók száma.

Ennek legfőbb oka a szelíd domborzat, valamint, hogy ez a legegyszerűbb és legolcsóbb közlekedési forma a kistelepüléseken belüli vagy a szomszédos településekre irányuló közlekedéshez. Az elmúlt években ezer km új kerékpárút készült el Magyarországon, mindemellett pedig több mint ezer km kerékpáros túraútvonalat jelöltek ki, új EuroVelo szakasz létesült Szentgotthárdtól Debrecenig.

A Magyar Kerékpárosklub szerint ennek ellenére még mindig sok helyen hiányzik az országban a megfelelő minőségű és biztonságos kerékpárút-hálózat. A klub úgy véli, hogy sokszor látni olyan bicikliutakat, amelyek inkább járdapótlók, és nem felelnek meg a kerékpározás biztonságos feltételeinek. Az elavult vagy balesetveszélyes kialakítás pedig komoly veszélyeket jelenthet a kerékpárosok számára.

A vidéki területeken különösen fontos lenne a jó minőségű kerékpárutak kialakítása, mivel ezek a területek gyakran nehezebben elérhetőek közösségi közlekedési szempontból, és a kerékpározás lehetne egy hatékony és környezetbarát alternatíva az autózás helyett. Javítani kellene a meglévő utak minőségén és biztonságosabbá tenni őket, valamint új utak kiépítésére is szükség lenne azokon a területeken, ahol jelenleg hiányzik a megfelelő infrastruktúra

- írták.

Ami a vidéki kerékpárt használók arányát illeti, érdemes megjegyezni, hogy továbbra is az alföldi régiókban figyelhető meg a legmagasabb kerékpározási arány, a Dél-Alföldön a lakosságnak közel a harmada közlekedik elsősorban kerékpárral. A kerékpáros közlekedés továbbra is jóval elterjedtebb a kisebb településeken, mint a nagyvárosokban.

A kerékpárral közlekedők átlagosan kicsivel több, mint 10 km-t tesznek meg egy nap, a budapesti kerékpárosok ennél jóval többet, átlagosan napi 18 km-t tekernek

- húzták alá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 13. hétfő
Veronika
3. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33