3 °C Budapest
A rendezvény legtöbb műsorának három helyszín ad majd otthont: a Szent István téri, a Villanyrendőr és az Erzsébet téren található Miskolc színpad.

Pénteken indul a miskolci Kocsonyafesztivál: mutatjuk, kik lesznek a fellépők

MTI
2024. március 4. 19:27

Több mint ötven koncerttel, vásári forgataggal, kulturális programokkal várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a miskolci Kocsonyafesztivál.

Az ingyenesen látogatható esemény honlapja szerint a rendezvény péntek délután fél háromkor kezdődik a Szent István téri színpadon. A kocsonyafesztiválon többek között koncertet ad a Kowalsky meg a Vega, a Wellhello, a P.Mobil, Bereczki Zoltán, Szikora Róbert és az R-GO, Sub Bass Monster és Manuel is. A fesztivál fő fellépője a svájci lemezlovas, Dj Antoine lesz.

A rendezvény legtöbb műsorának három helyszín ad majd otthont: a Szent István téri, a Villanyrendőr és az Erzsébet téren található Miskolc színpad, de lesznek programok a Művészetek Házában (MÜHA), a Miskolci Nemzeti színházban, a Szinva Teraszon és a Miskolci Galériában is. A koncertek mellett a fesztivál humoristák előadásainak, népi játszóházaknak, cirkuszi produkcióknak és gyermekprogramoknak is helyszínt biztosít.

A Rivaldafényben Miskolc címmel a színházban többek között darabokkal, koncertekkel, színházi díszletek kiállításával is várják a látogatókat, akik a Szinva Teraszon egyebek mellett művésztanyán, jégszobrászati műsoron vagy tűzzsonglőrök előadásán vehetnek részt - olvasható az esemény weboldalán.

A Miskolci Galéria a Kreatív Miskolc nevezetű programnak ad majd otthont, ahol szakmai tárlatvezetést és képzőművészeti foglalkozásokat is kínálnak a szervezők, a Sokszínű Miskolc programelemnek helyt adó MÜHA-ban pedig csapatkvízen vagy békacombevő versenyen is részt vehetnek az érdeklődők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?