Független kutatók átfogó tanulmánya szerint a parajdi bányakatasztrófa után súlyosan károsodott a Kis-Küküllő vízminősége, és a halállomány jelentős része kipusztult – ráadásul a helyreállás akár...

Aggasztóan terjed az \"ötödik betegség\" a hazai óvodákban és iskolákban is: ezt kell tudni róla
A hazai gyermekorvosok szerint az enyhe időjárás miatt még több megbetegedésre számítanak. A lepkehimlő jellemző tünete az arc két oldalán jelentkező piros bőrpír, de apró kiütésekkel is jár. A fertőzés gyors lefolyású, de láz is kísérheti. Négy-öt nap alatt elmúlnak a panaszok - hangzott el az RTL Híradójában.
Az RTL Híradója szerint egyre több a lepkehimlős óvodás és kisiskolás Magyarországon. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az Inforádióban elmondta, hogy a lepkehimlő gyakori vírusfertőzés az óvodások körében, és általában nem jár súlyos tünetekkel.
A betegség legjellegzetesebb tünete a kiütés, ami elsősorban a két orcán, néha pedig az orrnyergen jelentkezik, innen is kapta az elnevezését, hiszen a pirosodás egy pillangót formál.
A szakértő hozzátette, miután a szél is kifújhatja a gyermek arcát, de mástól is kipirulhat, ezért ha a bőrből nem kiemelkedő, apró elemű kiütéseket talpasztalunk testszerte, akár a végtagokon – amelyek általában alig viszketnek –, jó eséllyel lepkehimlős a gyermek.
A lakosságnak több mint fele átesik élete során ezen a fertőzésen és általában kisgyerekkorban. A lepkehimlő alapesetben gyógyszerelés nélkül elmúlik, de ha egyéb tünetek is jelentkeznek, akkor mindenképpen forduljanak orvoshoz – ajánlotta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
De mi is az a lepkehimlő?
A lepkehimlő, más néven ötödik betegség vagy pillangóvírus, egy enyhe lefolyású vírusfertőzés, amelyet a humán parvovírus B19 okoz. Leggyakrabban 5-10 éves gyermekek körében fordul elő, de felnőtteknél is megbetegedhet. A betegség cseppfertőzéssel terjed, és a vírus lappangási ideje 4-20 nap. A lepkehimlő jellegzetes bőrtünetekkel jár, például az orrnyergen átívelő, az orcákat borító pillangószárnyra emlékeztető vörös pírszerű kiütéssel az arcon. Emellett a kiütések testszerte is megjelenhetnek, a karok belső oldalán, a lábakon, és néha a törzsön is. A betegség általában enyhe lefolyású, szövődmények nélkül gyógyul meg magától. A kezelés során általában nincs szükség gyógyszerre, de a tüneteket fájdalom- és lázcsillapítókkal lehet enyhíteni. Terjedése télen és tavasszal jellemző, és gyakran járványok alakulnak ki óvodákban és iskolákban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


