A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Különleges útvonalon tekerhetünk a Balaton körül: oklevelet kap, aki teljesíti a szakaszt
Biciklis túraútvonallal egészült ki a Balaton körül csaknem ezer kilométer hosszan kijelölt kerékpáros útvonalhálózat - közölte a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány keretein belül létrejött VisitBalaton365.
A csaknem 400 kilométeres KalandKörön (KK400) egységes jelrendszer vezeti végig a bicikliseket 263 irányjelző táblával. A BalatonBike365 hálózat segítségével bármelyik part menti településről könnyen rá lehet csatlakozni, a GPS-alapú tájékozódást az ingyenes online alkalmazás segíti
- írták.
A Balatont megkerülő új túraútvonalon, amely a parttól távolabb eső látványosságokat is elérhetővé teszi, könnyebb és nehezebb szakaszok váltják egymást.
A VisitBalaton Nkft. ügyvezetője a KK400 létrehozását is részben ezzel indokolta, a tókerülő kört ugyanis már sokan végigtekerték, nekik új kihívásokra van szükségük. A KK400-at bárki teljesítheti, aki élményre és kalandra vágyik, a regisztráló kerékpárosok minden szakasz sikeres teljesítését követően letölthető és megosztható online oklevelet, az összes szakasz teljesítése után ajándékot kapnak
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- tette hozzá Princzinger Péter.
A KK400 útvonalleírása, térképe, szintrajza a regisztrációs felülettel és a mérési szakaszokkal együtt a BalatonBIKE365 honlapjáról érhető el.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?