Főként a délnyugati országrészből, a fővárosból és Szeged környékéről, de az ország egyéb régióiból is gyűjtöttek példányokat.
Az elmúlt napok tavaszias időjárása kedvezett a szúnyogok megjelenések és terjedésének, de most még nem jelentenek nagy veszélyt ránk és az élővilágra. Sáringer-Kenyeres Tamás az InfoRádióban elmondta: az áttelelő vérszívók jöttek elő az enyhe időben, komolyabb problémát azonban egyelőre nem okoznak, ugyanis amint lehűl a levegő, elpusztulnak vagy visszavonulnak azokra a védett helyekre, ahol telelnek.
Sáringer-Kenyeres Tamás entomológus tájékoztatása szerint akkor számíthatunk nagyobb invázióra, amikor a magasabb hőmérséklet hatására a klasszikus lárvatenyésző helyeken megindul a felmelegedés, majd kikelnek a tojások, a lárvák pedig kifejlődnek és kirajzanak.
Mostanában a megszokottnál sokkal több szúnyoglárva jelent meg, aminek az az oka, hogy az elmúlt fél-háromnegyed évben rendkívül sok csapadék hullott le, melynek következtében telítődtek a talajok.
Sáringer-Kenyeres Tamás felhívta a figyelmet, hogy Zala és Vas vármegyében, valamint több alföldi részen is hatalmas belvízterületek vannak, és ezeken a helyeken még a kevesebb lehullott csapadék sem tud elszivárogni, hanem megáll, ami kedvez a tenyészőhelyek elterjedésének, illetve a szúnyogok szaporodásának.
A rovartani szakértő szerint februárban még nem kell elkezdeni a szúnyoggyérítést, márciusban viszont már fel kell készülni rá.
Idén könnyen előfordulhat, hogy már a tavasz elején el kell kezdeni a biológiai védekezést, a főszezonban – májusban és júniusban – pedig a megszokott metódus szerint a kémiai védekezéseket kell megszervezni
- írták.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
„Szúnyog szempontjából nem az aktuális, hanem az időszaki csapadék a meghatározó” – fogalmazott az entomológus.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?