-1 °C Budapest
Szakemberek szerint minőségük nem rosszabb, mint a frissen vásárolt terményeké.

Döbbenet, mi derült ki ezekről a termékekről: tele vannak velük a magyar boltok, de megéri őket fogyasztani?

2024. február 13. 15:01

Azt, hogy az árak folyamatosan emelkednek, azt mindannyian a bőrünkön tapasztaljuk. Nincs ez máshogy a zöldségekkel és gyümölcsökkel sem. Sokan már most aggódnak, mi lesz idén nyáron? Mennyivel lesz drágább az idei termény ára. Persze léteznek azért alternatívák, ha be akarunk tárazni egyes gyümölcsökből, zöldségekből: olcsóbb és gazdaságosabb megoldás lehet a fagyasztott termékek vásárlása. Ugyan sokan kétkedve állnak az előre csomagolt és fagyasztóban tárolt alapanyagoktól, szakemberek szerint minőségük nem rosszabb, mint a frissen vásárolt terményeké. Hogy miért? Most kiderül!

Vannak, akik ódzkodnak a fagyasztott és konzerv élelmiszerektől, mert technikailag „feldolgozott élelmiszerek” közé sorolják őket. Ahogy a MedicalXpress cikkében olvashatjuk, bár ezek az élelmiszerek tartalmazhatnak tartósítószereket, ezek az összetevők szigorúan szabályozottak, és nincsenek káros hatással az egészségre. Arról nem is beszélve, hogy az élelmiszerek megromlásának megakadályozására használt tartósítási eljárások az okai annak, hogy ezek a fagyasztott termények ennyi fontos tápanyagot képesek megőrizni.

A szakemberek szerint az olyan vitaminok, mint a C-vitamin, különösen hajlamosak a szedés után csökkenni a terményben. A zöldborsó a betakarítás utáni első két napon belül elveszíti C-vitaminjának körülbelül felét. Hasonló veszteség figyelhető meg a brokkoliban és a babban is.

Számos oka van annak, hogy ezek a tápanyagok a betakarítás után elvesznek. Először is, a fénynek és a levegőnek való kitettség beindíthatja a fotooxidációnak nevezett kémiai folyamatot , amely a tápanyagok lebomlását okozza. Ezenkívül az élelmiszerekben található természetes enzimek is lebonthatják a tápanyagokat. Viszont az élelmiszerek

lefagyasztására vagy a konzervkészítéshez alkalmazott módszerek egyrészt megakadályozzák a romlást, másrészt csökkentik a terményből kieső tápanyagok mennyiségét, mivel megállítják ezeket a folyamatokat.

Mit mondanak a magyar szakértők?

Az Okostányér® útmutatása alapján nem kérdés, hogy étrendünknek naponta legyen része a zöldség és a gyümölcs, és legalább 1 adagja friss legyen, ugyanakkor a mirelit változatok használatával színesíthető az étrend. Vannak olyan szempontok, amelyeket figyelembe véve könnyebb kiválasztani, hogy épp melyik változat használata jár nagyobb előnnyel. A teljesség igénye nélkül, néhány megközelítés:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 
  • Felhasználhatóság: a fagyasztott gyümölcs többnyire nem használható fel azonnal, meg kell várni amíg felenged, ellenben a friss gyümölcs „mindig kéznél van”.
  • Időráfordítás: a fagyasztott zöldség elkészítése legtöbbször kevesebb időt igényel, hiszen konyhakész és sok esetben előfőzött.
  • Eltérően hatnak az érzékekre: pl. a friss gyümölcsnek érezni az illatát, meg lehet tapintani – ez főleg kisgyermekkorban lehet előnyös, hogy a gyermek minél többet érzékeljen, tapasztaljon.
  • Érettségi fok: míg a gyorsfagyasztásra szánt zöldség, gyümölcs betakarítása a legnagyobb érettségi fokon történik, addig a messziről érkező frissnek szánt árukat gyakran még éretlenül szedik le. (Ennek példája a többnyire zöld vagy zöldes-sárga színű banán.)
  • Felületi kezelés: a déligyümölcsök felületét (elsősorban a citrusfélék héját) általában gombaölő hatású szerrel vagy viaszbevonattal, esetenként mindkettővel kezelik a hosszabb eltarthatóság céljából.
  • Tárolási körülmények: a friss termékek esetében a tárolás körülményei nem mindig megfelelőek, pl. piacokon az áru éjszakára is kint maradhat s az éppen aktuális hőmérséklet hat rá. (Célszerű a friss zöldségeket, gyümölcsöket hűtve tárolni.
  • Hulladékképződés: a friss zöldségekből és gyümölcsökből több vész kárba, mint a fagyasztottakból.

Gyakorlati tippek – legfőképp – a mélyhűtött termékek vásárlásához, feldolgozásához és felhasználásához

A vásárlás során figyeljünk:

  • a gyorsfagyasztott termék csomagolására. Sérült csomagolású terméket ne vásároljunk! Ha megtapogatjuk és azt érezzük, hogy nagyobb tömbök vannak a csomagban, ne vegyük meg.
  • a vásárlás sorrendjére. Lehetőség szerint utolsó lépés legyen a hűtött termékek kosárba helyezése. A különböző termékeket (pl. friss zöldségek, fagyasztott áruk) célszerű külön táskákba tenni, hogy ne szennyezzék egymást.
  • a minőség-megőrzési illetve fogyaszthatósági időre.
  • a friss zöldség és gyümölcs épségére, s arra, hogy benyomódásoktól mentesek legyenek. (A benyomódás helyén gyorsabban megindul a romlás.)

A feldolgozás, felhasználás során érdemes figyelembe venni a következőket:

  • A fagyasztott élelmiszert a felengedés után már nem szabad újra lefagyasztani, mert a „hibernált” mikróbák a kiolvasztás után újra szaporodni kezdenek, ezáltal nő a csíraszám. Ebből adódóan a terméket csak akkor érdemes kiolvasztani, ha utána rövid időn belül fel is használjuk. A kiolvasztás legbiztonságosabb módja, ha lassan és hűtőszekrényben történik.
  • Ha a fagyasztott zöldség, gyümölcs kissé fakóbb a vártnál, még nem feltétlen ad okot aggodalomra. Némi színváltozás még elfogadható, melynek oka lehet többek közt a hosszú idejű tárolás.
  • A zöldségeket a felhasználási javaslat szerint, vagy felengedés nélkül tegyük forrásban lévő vízbe vagy hevített zsiradékba.
  • A fagyasztott zöldség párolásához elegendő pár perc, ha túl sok ideig tart a hőközlés, pépes állag lehet a végeredmény.
  • Ha fagyasztott zöldséget grillezünk, tanácsos grillkosarat használni, mivel ilyenkor a zöldségek puhábbak vagy épp törékenyebbek lehetnek a frisseknél, így könnyen áteshetnek a grillrácson.
  • Amennyiben fagyasztott gyümölcsöt használunk, pl. süteményhez, s előtte nem olvasztjuk ki, akkor valamivel hosszabb sütési idővel számolhatunk.
  • Fagyasztott bogyós gyümölcsnél előfordulhat, hogy levet ereszt a gyümölcs, ezért mielőtt a tésztához adjuk, szórjuk meg azt egy kis liszttel vagy búzadarával, ami felszívja a nedvességet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. január 11. 19:20
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33