A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGyT) Gyógynövény Szakosztálya 2024-ben a borsmentát választotta az év gyógynövényének - közölte a szervezet.
A közlemény szerint a borsmenta (másnéven borsos menta, latinul Mentha piperita) évelő, Európában és Észak-Amerikában is termesztett növény, amelynek levelét és illóolaját használják a gyógyászatban.
Jelentőségét mutatja, hogy a legrégebben termesztett gyógynövények egyike
- tették hozzá.
Közölték azt is, hogy a borsmenta leveléből készült teát és illóolajat a népi gyógyászatban epe- és bélpanaszok, illetve megfázásos tünetek enyhítésére alkalmazzák, külsőleg pedig bőrviszketés és fájdalom csillapítására használják.
A borsmentaolaj számos klinikai vizsgálat szerint hatásosan enyhíti az emésztési panaszokat, ami elsősorban görcsoldó hatásával függ össze
- írták.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Úgy folytatták, hogy epehajtó hatását is vizsgálatok bizonyítják. Megfázás esetén köptetőként alkalmazzák. Az illóolajat, illetve a belőle nyert mentolt antibakteriális, hűsítő és enyhe helyi érzéstelenítő hatása révén külsőleg is használják például csípések, kiütések esetén. A kezelt terület vérkeringésének fokozásával enyhíti az ízületi- és izomfájdalmat.
Az MGyT Gyógynövény Szakosztályának célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a gyógynövények szakszerű alkalmazásának terjedéséhez
- áll a közleményben.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?