A Nemzeti Színházban történt szörnyű baleset miatt felül fogják vizsgálni a jelenlegi szabályokat a Győri Nemzet Színházban. Erről Bakos-Kiss Gábor színházigazgató beszélt a Hello Vidéknek.

Megrendülten nyilatkozott a Nemzeti Színház balesete kapcsán a győri teátrum igazgatója

2023. november 14. 15:04

A Nemzeti Színházban történt szörnyű baleset miatt felül fogják vizsgálni a jelenlegi szabályokat a Győri Nemzet Színházban. Erről Bakos-Kiss Gábor színházigazgató beszélt a Hello Vidéknek.

A Győri Nemzeti Színház igazgatója, Bakos-Kiss Gábor lapunk megkeresésére elmondta, hogy mindannyiukat foglalkoztatja a tragédia. A szakember fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ő igazgatása alatt nem történt ilyen jellegű baleset a Győri Nemzeti Színházban.

Ez az a fajta eset, amikor nem lehetünk elég óvatosak, muszáj újra és újra felhívni mindannyiunk figyelmét arra, hogy a színház veszélyes üzem

– hívta fel a figyelmet.

Bakos-Kiss Gábor lapunk azt is elmondta, hogy mélységesen megrázta a tragédia, már csak azért is, mert két olyan kollégáról van szó, akikkel éveken keresztül egy társulat tagjai voltak.

Hihetetlenül le vagyok törve, és nagyon nagyon bízok abban, hogy mihamarabb felépüljenek a színészek

- mondta lapunknak a színházigazgató.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mint ismert, egy emberként rázta meg az országot a Nemzeti Színházban történt múlt pénteki baleset. A Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították. A Nemzeti Színház másnap közleményt adott ki, melyben beszámolt a művészek egészségi állapotáról.

A baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt. A szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. Az ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.

Az esetnek komoly következményei lettek, mivel hétfőn bejelentette lemondását Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Csák János miniszter viszont egyelőre nem fogadta azt el. A Pénzcentrum összesítése szerint a szörnyű eset rávilágítja a figyelmet arra, hogy akadnak még bőven gondok a munkahelyi biztonsággal. A statisztikák azt mutatják, hogy 2022-ben Magyarországon 21 273 munkabaleset történt, ebből 68 volt halálos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?