Mit ehetünk burgonya helyett? Milyen árakra kell számítanunk? Ennek jártunk most utána.

Felejtsd el a burgonyát: ezek a krumpli-helyettesítők sütve és főzve is jóval egészségesebbek

2023. november 13. 14:04

A szakemberek szerint nagy gondban vannak a burgonyatermesztők, ráadásul a klímaváltozás miatt új fajták után kell kutatniuk. Vagy mégsem? Vannak olyan burgonyafajták, amiket már a nagyszüleink is előszeretettel fogyasztottak, másokat nemrég fedezték fel a gasztronómiában. Arról már nem is beszélve, hogy bizonyos fajtákat elég egyszer elültetni a kert egy alig használt zugába, és aztán évtizedekig élvezhetjük a föld alatti gumótermést, anélkül, hogy a föld trágyázásával, műtrágyázásával, vagy a növény locsolásával bíbelődnénk. Mit ehetünk burgonya helyett? Milyen árakra kell számítanunk? Ennek jártunk most utána.

Kezdjük egy szomorú ténnyel: évek óta egyre fogy az étkezési burgonya termőterülete Magyarországon is. Míg 2019-ben még 13 ezer hektáron ültettek étkezési és 150 hektáron vetőburgonyát, ez 2021-re 8.711 és 104 hektárra zsugorodott. Bár a magyar nagy burgonyafogyasztó nemzet, a globális klímaváltozás lassan de biztosan betesz a magyar krumplinak. A burgonya termőterülete hazánkban folyamatosan csökken, termesztése nem gazdaságos, ezért olyan új zöldségek meghonosítása is a cél, melyek jó adaptációs képességekkel rendelkeznek.

Batáta, vagy ismertebb nevén édesburgonya

Az egyik ilyen szívós zöldségnövény pont az édesburgonya. A batáta jól passzol a magyar gasztrokultúrába, de termőhelyi adottságai is megfelelőek. Napsütötte, nedves helyen növekszik leginkább, a 24 fokos nappali hőmérsékletet és a meleg éjszakákat szereti. 2019-ben a világ 91,8 millió tonna édesburgonyájának 56,4%-a Kínában termett, nagy batátatermelő ország még Nigéria, de az Egyesült Államok is. De az édesburgonya mezőgazdasági jelentősége Magyarországon is egyre növekszik, évről évre többen kezdenek bele a termesztésébe.

Egynyári dísznövényként már régebb óta kedvelt, ugyanis a zöld színű vagy éppen bordós árnyalatú levelek jól kiegészítik a balkonládák virágzuhatagát - ezért remek levéldísznövény is, mondta el róla Megyeri Szabolcs kertész is. A kertészkedők körében inkább zöldségkülönlegességként volt ismert, a 2000-es évek eleje óta azonban már a magyar termőföldeken is megtalálható.

Egészségesebb, mint a burgonya?

Az Egyesült Államokban például 2000 és 2014 között 80%-kal nőtt a fogyasztása, és ez annak köszönhető, hogy az emberek egyre tudatosabban táplálkoznak, az édeskrumplit pedig jótékony hatásai miatt újrafelfedezték maguknak. Egyre divatosabb reform köret, azért érdemes a tényeket is összehasonlítani, vajon tényleg jobb-e a batáta, mint burgonya?

Bár az édeskrumplit sokan egészségesebbnek tartják a hétköznapi krumplinál, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a burgonyának is nagyon pozitív hatásai vannak, ha megfelelően készíti el az ember – azaz nem fojtja olajba.

Az édesburgonyában és a burgonyában nagyjából ugyanannyi kalória, fehérje és zsír van, azonban a batáta rosttartalma 1,2 grammal magasabb, 3,3 gramm 100 grammra vetítve, igaz ez nem számottevő különbség.

  • E-vitamin: édesburgonya 260 µg (2 %) – burgonya 10 µg (0 %)
  • A-vitamin: édesburgonya 14187 IE (89 %)– burgonya 0 IE (0 %)
  • Béta-karotin: édesburgonya 8509 μg (79 %) – burgonya 0,0 μg (0%)

Az árát nézve az édesburgonya mindig is drágább volt, mint az egyszerű burgonya. Viszont népszerűsége abból is jól látszik, hogy a nagyobb áruházak kínálatában is rendszeresen megtalálható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 
  • A Penny online kínálatában 999 Ft/kg áron kapható,
  • a Tesco online shopjában szintén 999Ft/kg áron adják,
  • az Auchanban most akciós áron, 498 Ft/kg-ért vehetjük meg,
  • viszont a Spar online kínálatában szintén 999 Ft/kg áron találjuk meg.

Csicsóka, az elfeledett szuperzöldség

A csicsóka a szegény emberek krumplija volt a korábbi évszázadokban, Erdélyben ma is népszerű, sok helyen terem, sokat fogyasztják. Igénytelensége miatt bárhol megterem, és aztán szépen elszaporodik a földben, ki sem lehet irtani onnan, ahová egyszer elültetjük, csak maximum nehézségek árán. Népszerű szuperélelmiszere lehetne a hazai kerteknek és az ipari mezőgazdaságnak, azonban valamiért ez az áttörés még mindig nem történt meg.

Visszatérhet még a csicsóka reneszánsza?

A szakemberek szerint a klímaváltozás miatt egyre kevesebb területen lehet öntözés nélkül burgonyát termeszteni, ahogy fentebb írtuk, vészesen lecsökkent egyébként Magyarországon a burgonya termőterülete az utóbbi években. Noha az Európai Unió 1701 burgonyafajtát ismer el, az évente megjelentetett Nemzeti Fajtajegyzéken csak 23 államilag elismert fajta szerepel, és ezeknek is csak a töredékét termesztik, mert az ágazat szereplői ragaszkodnak a bevált, megszokott fajtákhoz.

Ezzel szemben a csicsóka szinte igénytelen, édeskés ízű gumóit a krumplihoz hasonló módon lehet elkészíteni, hiszen köretet, salátát is csinálhatunk belőle, de párolhatjuk is és fogyaszthatjuk akár nyersen is, például gyümölcsökkel, turmixként. A lassabban felszívódó fruktózt, vagyis gyümölcscukrot tartalmazza a répacukorral vagyis glükózzal szemben, ami miatt a diabéteszben szenvedők is bátrabban fogyaszthatják a burgonyánál.

Rengeteg benne az inulin, ez a vízben oldódó növényi rost, amely a hasznos bélbaktériumokat táplálja, a károsakat pedig kiéhezteti, így hatékonyan javítja a bélflórát. Nem emeli meg a vér cukorszintjét, ahogy a krumpli teszi, tehát cukorbetegek is bátran fogyaszthatják - ha bírják, ugyanis nagy mennyiséget fogyasztva belőle puffadást okozhat. De érdemes mégis minél többször beiktatni az étrendünkben, mivel fogyasztásával megelőzhetjük a szív- és az érrendszeri megbetegedéseket is, mivel csökkenti a koleszterin és a triglicerin szintjét. Több kutatás bizonyította, hogy bizonyos fajta rákos megbetegedések megelőzésében is nagy szerepet játszhat. Annyira sok jó tulajdonsága van, hogy nem csak élelmiszerként, hanem gyógyszerként is megállhatja a helyét. Bioboltokban kapható édes csicsókasűrítmény és -szirup, valamint a semleges ízű csicsókapor. Ezek a legtöbb ételbe belekeverhetőek, és többszörös gyógyító hatással rendelkeznek.

Ára egészen változó, ráadásul a nagyobb áruházak polcain se találjuk meg a csicsókát, maximum időszakos akcióként. A kisebb online shopok, termelői oldalakon viszont annál inkább. Ezekből láthatjuk, hogy

  • a Falusi Kosár shopjában 1400 Ft/kg,
  • a Nyíregyházi Kosár Közösség shopjában 650 Ft/kg,
  • a Neked Terem shopjában 990 Ft/kg,
  • a Bioshi shopjában pedig 1333 Ft/kg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 9. csütörtök
Marcell
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33