A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár tavaly 146 000 járművet gyártott, és az év második felében legördült a gyártósorról a kétmilliomodik autó.

Egyre több az elhagyott és szétbontott autó a déli határszakasz mentén. Csak az ásotthalmi erdőben több mint hatvanat számoltak össze a hatóságok. Ezeket a kocsikat valószínűleg a rendőrök elől menekülő embercsempészek hagyták hátra.
Az ásothalmi erdőbe vezető út mindkét oldalán összetört, és szétszedett autók állnak, különböző méretű és típusú autóroncsok. Egyik sem működőképes már, mivel kiszereltek belőlük mindent, ami értékes lehet - számolt be róla az RTL Híradó.
A hátrahagyott autókat erre specializálódott bűnbandák szerelik szét, vagy lopják el. A Híradónak megszólaló mezőőr szerint van, hogy egészben viszik el, de a tapasztalat az, hogy ami gyorsan mozdítható: akkumulátor, kerekek, katalizátor, amik a legkelendőbbek.
Nagy Sándor szerint tudnak olyan esetről is, amikor egy nagy értékű autót egy az egyben trélerrel vitték el. Mint mondja, csak Ásothalom környékén hatvan autót számoltak össze, valószínüleg embercsempészek hagyták ott őket. Vannak olyan autók, amelyek már másfél éve az erdő szélén állnak. Az RTL úgy tudja, hogy a rendőrség csak azokat a kocsikat szállítja el, amelyekben elfogják az embercsempészt is, ha elmenekül a kocsi marad.
Az ásothalmiak egyre nehezebben viselik a helyzetet, az önkormányzatnak viszont semmi jogi lehetősége, se pénze sincs eltűntetn ia roncsautókat.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


