A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Évekre börtönbe kerülhetsz, ha ilyen növény terem a kertedben: azonnal írtsd ki, ha jót akarsz magadnak
Ahogy telnek a hónapok hazánkban egyre csak növekedik a különböző dohánytermékek ára. Nem csoda, hiszen a kormány elkötelezetten igyekszik visszaszorítani a dohányosok számát, ami egyébként egész jól is meg nekik, mivel csökkent hazánkban a napi dohányosok száma. Továbbá egy hatalmas bevételi forrás ez az államnak. Ezek alapján nem meglepő, hogy a csempész cigaretták száma is fokozottan jelen van az országban. Illetve az egyfolytában növekedő cigaretta árak láttán elgondolkozhat az ember, hogy miért venné meg a dohányboltokban drágán a termékeket, ha otthon is megtermesztheti magának. Sokkal olcsóbb megoldás lenne, azonban ez nem ilyen egyszerű. Utána néztünk azoknak a jogszabályoknak, amik a házi dohánytermesztésre vonatkoznak.
Alig két hete szóltak hírek arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a rendőrséggel karöltve több ingatlant vizsgáltak át annak érdekében, hogy a dohányipari jogsértéseket visszaszorítsák. A bevetés alkalmával a hatóságok két kécskei ingatlanban 843 kilogramm fogyasztási dohányt, csaknem harminc kilogramm dohánylevelet és a feldolgozáshoz szükséges gépeket is találtak. Az elkövetőtől a NAV több mint 110 millió forint értékű dohányalapanyagot foglaltak le, ami csaknem kilencvenezer cigaretta megtöltéséhez elegendő. Az elkövetőnek jövedéki törvénysértés mellett költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt is felelnie kell.
Érdekesség ugyanakkor az is, hogy minden, amire szükségünk lehet a házi dohánytermesztés alkalmára, az mind elérhető online bárki számára. Sőt bizonyos aukciós oldalakon, webáruházakban kedvünkre válogathatunk a különböző magtípusok között. Például 400 darab virginia típusú mag 6-7000 forintba kóstál, az 50-80 darabos burley típus pedig ennél jóval olcsóbb 2-3000 forint.
Mi ennek a jogi háttere?
Nos a helyzet az az, hogy a házilag termesztett dohány illegális tevékenységnek minősül. Pontosabb a helyzet az az, hogy magával a termesztésével nem követünk el semmi törvénybe ütközőt, hiszen a dohány növény nem tartalmaz olyan vegyületeket, amik tiltó listások, szemben például a kanabisszal. A probléma ott kezdődik, ha a növényről leszüretelt leveleket kiszárítjuk és felhasználásra kész állapotba hozzuk.
Jövedéki termék előállítására alkalmas, a jövedéki adóról szóló törvényben, valamint a felhatalmazásán alapuló jogszabályban meghatározott berendezést, készüléket, eszközt vagy alapanyagot engedély nélkül vagy a jogszabály megszegésével előállít, megszerez, tart, forgalomba hoz
- áll a Bűntető törvénykönyv (BTK) 398. § (1) bekezdés a) pontjában.
Tehát minden előállításhoz szükséges felszerelés birtoklása is törvénytelen, ha nem rendelkezünk engedéllyel. Ugyanis jövedéki törvény a dohány termékekkel úgy rendelkezik, hogy,
a NAV nyilvántartásba vétel szükséges dohány termesztéshez, szárított dohány és fermentált dohány belföldre történő behozatalához, szállításához, értékesítéséhez és külföldre történő kiszállításához.
Mi a büntetés?
A BTK erre vonatkozó bekezdése azt írja, hogy aki a forgalomba hozatalhoz szükséges zárjegyet engedély nélkül vagy jogszabály megszegésével előállít, megszerez vagy tart, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Továbbá vannak súlyosbító tényezők.
A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt üzletszerűen, jelentős mennyiségű alapanyagra vagy zárjegyre, jelentős vagy azt meghaladó értékű adójegyre követik el
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- áll a BTK-ban.
Szóval például, ha nem csak saját felhasználásra alkalmazzuk a saját házilag termesztett dohányunkat, akkor számíthatunk súlyosabb büntetésre.
A házi sosem lesz olyan, mint a gyári
A bevezetőben taglaltuk azt is, hogy könnyen elérhető minden eszköz ahhoz, hogy otthon dohányt termesszünk. De ha hozzá is jutunk a magokhoz, akkor sem könnyebb a helyzetünk. A magról való palántanevelés 8-10 hétig tart, és olyan speciális körülmények szükségesek hozzá, mint a változó, szabályozott hőmérséklet és páratartalom, pontos tápanyag-ellátottság, fóliás takarás vagy fűtött légtér, gyakori öntözés, preventív gombakártevők elleni védekezés. A megerősödött palántákat április közepe és május vége között ültethetőek ki a kertbe. Megfelelő fejlődésükhöz gondos talajelőkészítés kell, gondozásuk pedig még több erőfeszítés szükséges. A növekedő növénynek folyamatos és harmonikus tápanyagellátásra van szüksége, mely házilag csak bonyolult módon biztosítható. A kiültetett növény 90-130 nap után ér abba szakaszba, mikor a törés, vagyis a dohánylevelek begyűjtése elkezdődhet.
Ám az igaz nehézség csak itt kezdődik. A dohány élvezeti értékéhez legnagyobb mértékben a szárítás járul hozzá, ami szintén egy bonyolult folyamat. Persze otthoni körülmények között is meg lehet próbálkozni az egyszerű felfűzéssel, és napra állítással, de a nagyüzemi termelésben a szárítás egy többlépcsős, szabályozott folyamat, mely nem egyszerűen a víz elpárologtatását célozza, hanem összetett feldolgozási eljárás, ez házilag nem utánozható.
Ezért az otthoni dohány sosem lesz olyan minőségű, mint a kész, üzemi termék.
Összegezve a házi dohánytermesztés amellett, hogy törvénytelen cselekedetnek minősül amiért több éves börtön büntetés is járhat, igen macerás dolog ugyanis a fentiek szerint jó minőségű fogyasztási dohányt házilag szinte lehetetlen előállítani.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?