30 év alatti anyák kedvezménye 2025, anyák adómentessége korhatár: kinek jár a 30 év alatti anyák kedvezmény összege 2025-ben, mit ír az anyák adómentessége jogszabály?

Vadiúj bölcsőde nyílt a Pest-vármegyei településen: nagy kincs lehet annak, aki a városban dolgozik
Völgyes József, a 3700 lakosú Csobánka független polgármestere azt hangoztatta, minden társadalom, közösség minőségét meghatározza, hogyan bánik a fiatal és az idősebb tagjaival. A polgármester bejelentette, hogy a település régi vágya teljesült a bölcsőde megépülésével.
Megjegyezte, hogy az elmúlt három évben a háromévesnél kisebb gyerekek száma átlagosan 150 volt a településen, és ez már önmagában is indokolttá tette a bölcsődeépítést. A Csobánkai Magocska Bölcsőde európai uniós támogatás és hazai finanszírozás segítségével jött létre. A Széchenyi 2020 program részeként megvalósult beruházásra a település 740 millió forint támogatást nyert el és 38 millió forint önerőt használt fel.
A fejlesztés eredményeként egy 28 férőhelyes, 430 négyzetméteres alapterületű, két csoportszobás bölcsőde épült meg. A tervezés során törekedtek az energiahatékonyságra és a fenntarthatóságra. A bölcsőde létrehozása volt az utóbbi évtizedek legjelentősebb építkezése a településen.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


