Megszületett a döntés: itt a győztes terv a Szatmárcsekei Himnusz Emlékhelyre!

Rettenetes állapotban van az ország második legnagyobb temploma: azonnal be kell avatkozni
A rekonstrukció első ütemében statikailag kell megerősíteni az ország második legnagyobb templomát, illetve a födémet is rendbe kell tenni. Csak ezt követően kezdődhet meg a homlokzat felújítása. Míg a rekonstrukció le nem zárul addig a pápai Szent István vértanú templomban nem tartanak miséket, liturgiákat - írja közleményében az Infopápa
Az elmúlt héten felállványozták Pápa egyik legemblematikusabb épületét. Két évvel ezelőtt jelentették be, hogy kívül-belül megújul a Nagytemplom. Az épület teljes körű felmérése már megtörtént, valamint a beruházás előkészítése is. Ma délelőtt sajtótájékoztatón ismertették a már elvégzett munkát, illetve a kivitelezőkre váró feladatokat. A sajtótájékoztatón elhangzott, a templom felújítás I. ütemében az eredetileg tervezett felújítási munkákat megelőzően szerkezetmegerősítési feladatokat szükséges elvégezni. A tartószerkezeti tervezés során a templom falazott szerkezeteiben jelentős mennyiségű, különböző mértékű repedéseket tártak fel.
A templom falazott szerkezetei állapotának minél hosszabb ideig történő megőrzése érdekében a tartószerkezeti szakvélemény feszítőkábeles megerősítést javasolt, ami hatékonyan tudja biztosítani a templom hosszirányú, keresztirányú és koszorúszerű összefogását is. Az épület födémszerkezete is megerősítésre és felújítása szorul, jelentős mennyiségű faanyag cseréjére, és acél megerősítésre van szükség. A munkák- az időjárás függvényében - várhatóan a jövő év első felében fejeződnek be, amellyel párhuzamosan a homlokzat megújítása is megkezdődhet.
A templom méretéből és az épület problémáiból adódóan is meghaladja a helyi közösség és az egyházmegye képességeit a felújítás nagyságrendje. Ugyanakkor nagy jelentőségű épületről van szó, ami nemcsak művészeti, kulturális értéket képvisel, hanem a hívőközösség számára is nélkülözhetetlen
– fogalmazott dr. Udvardy György veszprémi érsek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Dr. Áldozó Tamás polgármester igazodási pontnak nevezte a pápai Nagytemplomot, amely szinte a város minden pontjáról látható. A városvezető hozzátette, a templom környéke az elmúlt 10 évben nagyon sokat változott, megújult a Fő tér, az Esterházy-kastély, újjáépült a kastélykerítés, ennek a folyamatnak a betetőzéseként is értelmezhető a templom megújulása.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


