Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Elmaradhat idén a roham a kandallók iránt, annyi azonban már most megfigyelhető, hogy a tavalyi évhez képest az emberek az olcsóbb modelleket keresik, sőt növekedhet a kereslet az alternatív fűtőtestek után.
Idén nem számítanak kályha- és kandallóhiányra a legnagyobb hazai kereskedők. Mint a Pénzcentrum megkeresésére a Warnex Magyarország közölte: úgy látják, a rezsipara teljesen elült a piacon, viszont annyi megfigyelhető, hogy a tavalyi évhez képest az emberek már az olcsóbb modelleket keresik.
Tavaly július-augusztusban nagyon nagy érdeklődés volt a kandallók, kályhák, kazánok és sparheltek iránt, amire sok cég nem volt felkészülve, hiszen nyáron kisebb a készlet ezekből a termékekből, valamint a Covid miatt az ellátási lánc is akadozott, ezért télre áruhiány alakult ki. Idén mi több terméket rendeltünk és raktározunk, pár közkedvelt kályhából lehet kisebb készlethiány, de a gyártók is visszatértek a normális működésre, nagyobb készlethiány nem fog kialakulni idén
- mondta a Pénzcentrum megkeresésére Baranyai Zoltán, a Warnex-Global Magyarország Zrt. marketingmenedzsere.
A legnagyobb hazai kályha-, kandalló- és sparheltforgalmazó vállalat aláhúzta, a gyártók ismét normálisan működnek és a szállítás is folyamatos, nem valószínű, hogy termékhiány lesz, maximum egy-két slágerterméknél alakulhat ki.
A Praktiker a lapnak azt közölte, hogy a tavalyi tapasztalatok is azt mutatták, hogy a hideg beköszöntével sokan keresik az alternatív fűtési termékeket, a bárkácslánc is felkészülten, nagy választékkal várja a vásárlóit. A magyar tulajdonban lévő barkácsáruház megújult online shoppal hangolt az őszi szezonra, remélik, az ország 20 pontján található áruházakban mindenki megtalálja a számára megfelelő megoldást.
Az alternatív fűtési eszközök gyártói továbbra is fennálló leterheltségüket a gyártások optimalizálásával ellensúlyozták, így termékhiányra idén nem számítunk
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- közölték.
A barkácsáruház tapasztalatai alapján az enyhe őszi időjárás miatt idén később kezdődött a fűtési eszközök szezonja, azonban arra számítanak, hogy a hideg beköszöntével országszerte tovább nő majd a kereslet a különböző fűtő-melegítő megoldások iránt. Ennek megfelelően a folyamatosan utántöltik a készletet, és gondoskodik a minőségi és széles termékválasztékról.
A teljes cikket a Pénzcentrum oldalán olvashatjátok.
Bodrogi Gyula titkos kedvence: így készül a tökéletes tiszacsegei karácsonyi halászlé – íme a titka!
Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








