Az arany az elmúlt hónapokban egymás után döntötte meg korábbi rekordjait, idén eddig közel 70 százalékkal drágult.
Összesen 690,7 millió forint fejlesztési forrásból gazdálkodik idén a Balaton Fejlesztési Tanács, amely két különböző hazai forráskeretből áll rendelkezésre: a Miniszterelnökség 190,7 millió forintnyi térségfejlesztési forrást, az Energiaügyi Minisztérium pedig az energia és klímapolitikai célokra fordítható fejezeti kezelésű előirányzata terhére 500 millió forint klímaadaptációs forrást biztosított. A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) augusztusban tartott, rendkívüli ülésén a HelloVidék is részt vett. Mutatjuk, hogy mi mindenre költik ezeket a pénzeket a magyar tengernél.
A térségfejlesztési forrás felhasználásról még 2023. májusi ülésén döntött a Tanács, ám a Támogatási Okirat előkészítése, aláírása egyelőre folyamatban van. A klímaadaptációs forrás felhasználásnak esetében 2023. júniusi ülésén született döntés, és már jegyzik a Támogatási Okiratot is. A Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi, rendkívüli augusztusi ülésén a Miniszterelnökség által biztosított 190,7 millió forint támogatási döntéssel még nem rendelkező közbiztonsági és rendezvény támogatási keretének felhasználásra, illetve a településfejlesztési pályázati felhívás keretében támogatott projektekre vonatkozó BFT határozat módosítására tettek javaslatot.
A Miniszterelnökség által évente biztosított 190,7 millió forint felhasználása a tervek alapján a következők szerint alakul:
- településfejlesztési beruházások támogatása;
- közbiztonság – vízbiztonság fejlesztése;
- kiemelt rendezvények, helyi identitást erősítő rendezvények támogatása;
- Balatoni Partnerségi Program;
- Mozdulj Balaton Program;
- Tavak világtalálkozója;
- térségi fejlesztéseket megalapozó társadalmi, gazdaságszociológiai elemzések, kutatások elkészítése;
- lebonyolítási díj.
Ezekből a legnagyobb forrásigényt az első, a településfejlesztési beruházások támogatása jelenti, ami 57,7 millió forintot takar. A második legnagyobb térségfejlesztési forrást, 30-30 millió forintot szánnak a közbiztonság és vízbiztonság fejlesztésére, illetve a novemberben esedékes Tavak világtalálkozójára.
Előbbi, a közbiztonság és vízbiztonság fejlesztésére jóváhagyott 30 millió forintos összegű keret felhasználására vonatkozó feltételrendszert a szakemberek korábban jóváhagyták, és a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Kabinet ez alapján előzetesen összegyűjtötte a Balaton régió köz- és vízbiztonsági feladatait végző szervezetektől a támogatási szükségleteket. A támogatási kérelmek között a Veszprém Vármegyei Rendőr- főkapitányság közúti ellenőrzést támogató kabinet létrehozására irányuló kérése a legmagasabb, ez 12 millió forintot jelent. Zalában emellett rendszámfelismerő rendszert kívánnak beszerezni, vízimentést segítő eszközöket szereznének be és újítanának fel, de többen kérik a TAVIKÉP (a vízfelületet pásztázó nagy felbontású kamerahálózat) megjelenítő és vezérlő felület integrálását is a VÉSZ Központba, ami egy veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás egy okostelefonokra és táblagépekre kifejlesztett ingyenesen alkalmazás. A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság eszközkészletekre pályázik speciális ajtónyitáshoz, a Magyar Vöröskereszt létrehozná a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot.
Komoly hangsúlyt kaptak a balatoni kiemelt rendezvények is; ezek támogatására vonatkozóan az alábbi, vissza nem térítendő forrás felhasználási elveket hagyták jóvá: a térség fejlesztést szolgáló rendezvények esetében a minimum támogatási összeg 1 millió forint rendezvényenként, míg a helyi identitás erősítése céljából támogatott rendezvények esetében a támogatás összeg minimum 500 ezer forint, maximum: 1 millió forint rendezvényenként. Megyék között leosztásban Somogy és Veszprém vármegye 5 millió forintot kapott, Zala vármegye 3 milliót, míg a komplett balatoni térség szintén 5 millió forintos támogatásban részesült.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Balatoni rendezvények támogatására beérkezett javaslatok:
- Rock Balaton Fesztivál (Magyar Tenger.com Kft.)
- XXX. Lellei Borhét (Balatonlellei Hegyközség)
- V. Parti Pezsgés (Balatonlellei Hegyközség)
- Élet a szőlő után, a bor születése (Sióvölgye Turisztikai és Szabadidősport Egyesület)
- KeszthelyFest 2023. (Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár)
- FÜREDI ŐSZ – Nyár záró és Őszi szezonnyitó események Balatonfüreden - kiemelt őszi programsorozatok: Romantikus Reformkor Fesztivál és a Szüreti Fesztivál (Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.)
- Heppyend fesztivál 2023 (Csopak Község Önkormányzata)
- XIX. Badacsonyi Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepe (Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület)
- Karácsonytól Újévig a Szigligeti strandon (Szigliget Község Önkormányzata)
- Szóljon Almádi a közösségről! Vendégváró asztal Budataván (Szóljon Almádi Kulturális Egyesület)
- XXI. Tihanyi Gardália Napok (Tihanyi Legenda Idegenforgalmi és Fejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.)
- Paloznaki Szüret 2023 (Paloznak Község Önkormányzata)
- 2023. évi Balaton átevezés (Magyar Kajak- Kenu Szövetség)
A klímaadaptációs forrás esetében megtörténik többek között a zöldfelület rehabilitáció Somogymeggyes községben, a gombai Forgách kastély parkjának felújítása, a b alatonudvari Születéspark klímaadaptációs szempontú zöldfelületi fejlesztése, a keszthelyi Csengey Dénes sétány zöldfelület rehabilitációja, a közösségi tér fejlesztése Nagyberény központjában, Balatonfüred és Balatonalmádi zöldfelületeinek fejlesztése, a parti sétány és kapcsolódó zöldterület kialakítása Balatonakaliban, a klímaváltozás környezeti hatásait mérséklő fejlesztések Balatongyörökön, több balatoni településen közterületkarbantartó elektromos teherautók/kisteherautók/járművek beszerzése, illetve környezettudatos közterületgondozás Balatonlellén.
A Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete utóellenőrzést folytatott le és átvizsgálta a támogatásra javasolt pályázatokat. A tanács döntése az érintett forrásra vonatkozó, a Miniszterelnökség által kiállított Támogatói Okirat hatálybalépésével egyidőben lép majd hatályba.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








