3 °C Budapest
Idén már nem nyaralhatnak az akadálymentes agárdi Tóparti Sport Hotelben a mozgássérült gyerekek, mert az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak ott.

Nincs többé hely a mozgássérült gyerekeknek: az akkugyár koreai munkásai laknak az agárdi hotelban

2023. július 17. 17:59

Idén már nem nyaralhatnak az akadálymentes agárdi Tóparti Sport Hotelben a mozgássérült gyerekek, mert az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak ott, tudta meg a hvg.hu.

2,5 milliárd forint uniós támogatásból újult meg 2015-ben a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelye, ahol többek között a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is működik. A beruházás során megújult a telepen található hotel is, amely teljes körűen akadálymentes lett.

Itt évek óta táboroztak súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik, idéntől azonban már nem vehetik igénybe ezt a lehetőséget, mert a hotelben az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak.

Nagyon szomorú vagyok, mert szerettünk itt táborozni. Ez az egy hét nemcsak a gyerekekről szólt, hanem a túlterhelt szülőkről is, akik egy kicsit kikapcsolódhattak, hiszen a tábor ideje alatt önkéntes szakmai segítők is foglalkoztak a gyerekekkel

- mesélt a lapnak egy érintett. Úgy tudjuk, hogy az alapítvány idén ezért Balatonra szervezte a tábort, de nem talált az eseményre olyan alkalmas helyet, mint az agárdi, ugyanis az alternatív helyszín csak részben akadálymentesített, ezért sok család nem is tud idén részt venni a programon.

Agárdon többféle súlyos izomsorvadásban szenvedő (Duchenne-féle izomdisztrófiás, azaz DMD-s, illetve spinális izomatrófiás, azaz SMA-s) gyermek táborozott.

A helyszínen járva többen is megerősítették a lap értesülését, miszerint az SK On Hungary dél-koreai akkugyár vendégmunkásai lakják a pazar vízparti hotelt, amelynek erkélyes, tóra néző szobái is vannak.

Az épület földszintjén van a hotel üvegfalú étterme, ahonnan kerekesszékkel is könnyedén ki lehet menni az akadálymentesített teraszra, ahonnan már csak karnyújtásnyira van a tó. Ottjártukkor néhány láthatósági mellényt viselő, koreai munkás ebédelt éppen a kilátást csodálva. Az interneten már év eleje óta nem lehet foglalni a hotelben szobát, a helyszínen pedig megtudták, hogy ez még sokáig így is lesz, „két évig biztosan” – mondták a recepción.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Társaság a piaci alapon üzemeltetett turizmus és vendéglátás tevékenységeinél jelentős veszteséget volt kénytelen elszenvedni a koronavírus-járvány gazdasági következményei, majd az energiaárak 2020. évhez képest tízszeresére növekedése miatt. A Társaság annak érdekében, hogy veszteségeit megszüntesse és a fejlesztésre szoruló gyermekeknek és a felnőtt mozgássérülteknek nyújtott szolgáltatásokat kompromisszumok nélkül, változatlanul kimagasló színvonalon tudja nyújtani, a turisztikai jellegű szálláshely nyújtás tevékenységét kénytelen volt felfüggeszteni. Ezért a Gyógyító Jószándék Alapítvány nyári táborának az idei évben nem tudunk helyszínt biztosítani, amiről februárban tájékoztattuk őket

- írta válaszában Deák Csaba, a VVSI épületeit fenntartó cég ügyvezetőjét a lapnak.

Az ügyvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a korai fejlesztő központ és felnőtt korú mozgássérültek rehabilitációs központja a fenntartási idő letelte után is teljes kapacitással üzemel. „Csupán az elmúlt évben majd 9 ezer érintett gyermek számára nyújtottunk diagnosztikai és fejlesztő szolgáltatásokat, esetenként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozottakon felül is” – áll Deák tájékoztatásában.

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?