Az előszezonban május 21-től Budapest és Keszthely között valamennyi Balaton InterCity-vonatban étkezőkocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni.

A Balatonnál egyértelműen a Siófoki járásban történik a legtöbb lopás. Különösen érdemes résen lenni Siófok belvárosában, a Jókai parknál, de az Aranyparton is. De ugyanígy fontos figyelni Keszthelyen, Balatonlellén, Balatonfüreden is. Ezek ugyanis mind olyan települések, ahol ha összességében nem eget rengetően magas, de azért előfordul, hogy kirámolják az ember cókmókját - írja a Pénzcentrum. A nyári mókázás közben tehát érdemes résen lenni, fürdőzéskor betartani a rendőrségi szakemberek javaslatait, és örökre az eszekbe vésni: a törölköző nem teszi láthatatlanná telepakolt táskáinkat.
Itt kell a legjobban résen lenni
A portál szerintm, ha megnézzük a rendőrség statisztikáit, akkor az elmúlt 60 napra szűrve (2023.04.13-06.12.), amik jellemzően tavaly augusztusi, szeptemberi adatokat tartalmaznak, egyértelműen azt találjuk, hogy magasan Siófok és környéke a legforróbb terület akkor, ha lopásokról van szó. Ez persze nem is csoda, a Balaton legnagyobb és turisztikai szempontból leglátogatottabb városáról van szó.
Az sem lehet túlzottan meglepő, hogy a nyári időszakban leginkább a Jókai park, a Petőfi sétány környéke a haramiák kedvence. De azért az Aranyparton, sőt fentebb Szabadisóstó környékén is érdemes ébernek maradni.
Mint írják, az is feltűnt nekik, hogy a Balaton túloldalán Balatonfüreden is előszeretettel tevékenykednek a rosszfiúk, igaz kisebb mértékben, mint Siófokon. Elég ha azt említjük, hogy a vizsgált időszakban már 4 esettel is be lehetett pirosodni, míg a siófoki jobban elterült vörös folt összesen mintegy 30 esetet számlál. A déli parton ekképpen hasonló módon színeződött be Balatonlelle és Balatonboglár, ahol együttesen összesen 6 adatot regisztrált a vizsgált időszakban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nyaralók másik nagy kedvence Keszthely is szép pirosan izzik, itt is több lopást regisztráltak, mint máshol a környéken, de a regionális forró ponthoz itt is elég volt összesen 5 bűneset. A lopásnál súlyosabb rablásokról és kifosztásokról szinte csak egyetlen település kapcsán lehet beszámolni, ez pedig Siófok. Az esetek pedig szintén a lopásokkal terhelt belváros környékén történték, a Jókai park közelében, illetve történt eset az Aranyparthoz közel is. A vizsgált időszakban egyébként összesen 7 ilyen eseményt regisztráltak. Sokatmondó, hogy ebben az időszakban egyetlen egy másik eset került feldolgozásra, ez Csopakon az Öreghegyi utcában.
Mi a helyzet a régiókkal? Hogyan ne válj áldozattá? Miként kerülheted el a bajt? Erről többet olvashatsz a Pénzcentrum teljes cikkében, ide kattintva.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


