Ilyen zsidó gasztroünnepet még nem látott Nyíregyháza: harmadszor rendezik meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált!

A pokoli hőséggel szemben hiába a sok hasznos módszer, ha nem nevelünk szárazságnak ellenálló növényeket. Az éghajlatváltozással a következő évtizedekben nem az lesz a kérdés, kialakul-e aszály, hanem, hogy az milyen mértékű lesz. Ezért a gazdáknak és hobbikertészeknek egyaránt készen kell állniuk a problémára. A hőség elleni felkészülés pedig a kedvező talajélet és a kiváló vízmegtartó-képesség biztosításánál kezdődik. Ebbe beletartozik az alapos talajművelés (pl. a föld alapos és mély átforgatásával az összetömörödött talaj is elkerülhető), a pihentetés (vetésforgó alkalmazásával), a körültekintő öntözés (korszerű vízgazdálkodás) és a kiegyensúlyozott talajösszetétel támogatása.
A talajszerkezet javítása a benne található mikrobiológiai folyamatok támogatásával lehetséges igazán, ezzel pedig szorosan összefüggnek locsolási szokásaink is.
A gyakori locsolás egyik következménye lehet a talajszerkezet leromlása. A túl nagy intenzitással és magas vízadagokkal végzett öntözés, különösen fedetlen talajokon, azok szerkezetének rombolásával jár. A talaj eliszapolódik, száradás után pedig cserepesedik. Ezzel gyakran jár együtt még a homokos talajokon is a felszín víztaszító jellege, ami részben ebből a szerkezet károsodásból fakad, de az öntözővíz magas sótartalma is elősegítheti. A következő eső vagy öntözés esetén a víz elfolyik, nem jut a talaj mélyebb rétegeibe. Az öntözővízbe adagolt probiotikum önmagában már nem lesz képes a jó talajszerkezetet létrehozni, arra talajművelés hivatott, azonban a felső szint víztaszító jellegét képes orvosolni a fermentumban megtalálható biodetergensek révén
- figyelmeztetett Dr. Hidas András, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, egyetemi docens.
Szárazságnak ellenálló növényt kell nevelnünk
A Greenman Kft. szakértője már évtizedek óta kutatja a témát. Tapasztalata szerint a csapadékszegény időszakban még a légköri aszály is súlyos károkat okozhat, mely ellen csak egy fejlett gyökérzettel rendelkező növény képes védekezni:
Nagy melegben, csapadékszegény időszakhoz társulhat egy további csapás, az alacsony levegő páratartalom! Ez olykor még az öntözött területeken is sanyargatja a növényeket, mivel nem képesek annyi vizet felvenni, amennyit a hőség és a száraz levegő miatt párologtatva elveszítenek. Ilyenkor a megfelelő fejlettségű gyökérzet akkor is életmentő lehet, ha vízben áll a növény.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy aszálytűrő növényhez a szerteágazó, erős és ami a legfontosabb: mélyre nyúló gyökérzet a kulcs, így a növény a talaj azon rétegeiben is eléri a vizet, ahol az aszály már kevésbé érezteti a hatását. Ezen kívül ellen kell állnia a hőséggel járó UV stressznek is. Erre viszont ösztönöznünk kell, melyre részben szintén a probiotikumok alkalmazása a megoldás.
A nagy hőséggel és szárazsággal gyakran jelentkezik a felhőtlen ég, alacsony páratartalommal, ami az UV sugárzást akadálytalanul átengedi. Számos kultúrában szükség van az árnyékolásra, különben a levelek, gyümölcsök perzselődhetnek. Az UV stressz ellen némi támogatást nyújthatnak a probiotikumok fermentumában levő antioxidánsok, ugyanis az UV fő károsító hatása intenzív oxidációs folyamatokban jelentkezik a növények szöveteiben, sejtjeiben.
Milyen lesz a 2023-as aszályhelyzet?
A tavasz Magyarországon idén jóval csapadékosabb volt a megszokottnál: a csapadék mennyisége 161,9 mm volt, ami jelentősen több, mint a 30 éves átlag (139,1 mm). Részben ezért a szakemberek nem számítanak olyan súlyos aszály okozta kárra, mint tavaly. A kedvező jóslat nem teljesen érvényes viszont az ország egészére nézve: ahogy arra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jelentése felhívta a figyelmet, az Alföld több pontja már májusban megérezte az aszály kedvezőtlen hatásait, a legszárazabb részek továbbra is itt vannak, az Országos Meteorológiai Szolgálat aszályindexe szerint is. Mindenesetre sosem árt időben felkészülni a szárazabb, csapadékmentesebb napokra, mint amilyenek a mostaniak is!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


