9 °C Budapest
Tavaly óta négyszeresére nőtt a megszűnő cégek száma Magyarországon - árulta el Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója.

Aggasztó jóslat látott napvilágot: a hazai szakértő szerint ez lehet a horror inflációval

2023. június 27. 08:35

\"Tavaly óta négyszeresére nőtt a megszűnő cégek száma Magyarországon\" - árulta el a Pénzcentrumnak Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója. A szakember szerint ebből azt a tanulságot lehet leszűrni, hogy akik a bevételüket érdemben nem tudták növelni, viszont a költségeik megemelkedtek, azok jelentős része nem fogja, vagy csak nagyon nehezen tudja majd túlélni a jelenlegi gazdasági környezet nyújtotta kihívásokat. Hát, nem jó hír!

Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója a Pénzcentrumnak adott interjúban azt is elárulta, hogy az Intrumnál nem tartják valószínűnek, hogy az év végére elérhetjük a kormányzat által áhított egyszámjegyű inflációt. A szakértő szerint a 2024-es év is az ideihez hasonló lehet, abból az ördögi körből pedig, amibe a vállalkozások és a fogyasztók kerültek még évekbe telhet majd, mire kilábal az ország.

Úgy gondolom, hogy a lakosság és a vállalati szektor kilábalása nagyon nehéz lesz, hacsak az állam nem biztosít elérhető hitel lehetőségeket és olyan hitelformákat, amelyek segíthetik ezt a folyamatot. mi azt látjuk, hogy biztos, hogy lesznek olyan új hitelkonstrukciók, amik vagy a régi hitel kiváltásában segítenek, vagy a cégeknek az új hitelfelvételben adnak támogatást, mert így fogunk tudni csak ismét fejlődni. A kutatásainkból is nagyon jól látszik, hogy a fogyasztásra vonatkozó visszaesés alapvetően egyébként lassabb volt, ennek pedig az oka, hogy mindenki a meglévő megtakarítását éli föl, vagy élte föl. Ezek a megtakarítások pedig sajnos végesek. Ha nem történik változás, ami lehetővé teszi, hogy a lakosság újra likvid legyen és miután felélte a megtakarításait, továbbra is fizetni tudja a hitelét és a számláit, összes kiadását, akkor ez rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja. A vállalkozások esetében is ugyanez a helyzet: ahhoz, hogy fenntartsák magukat és képesek legyenek további nyereséget termelni a költségeiken felül, elengedhetetlenek olyan programok és lehetőségek, amelyek segítik őket a hitelfelvételben

- fogalmazott többek között a szakértő.

A teljes interjú a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 30. csütörtök
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33