Kedden már gyengén vagy változóan felhős idő várható, és helyenként hózáporok is kialakulhatnak.
Mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt az eső Hódmezővásárhelyen tegnap, ráadásul több helyről is jelezték, hogy borsónyi jég is hullott, nem is kevés - adta hírül írta a Démagyar. A lap egyik olvasója, Dobsa István pedig videóra vette, hogy nézett ki a József Attila utca a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék után.
Hatalmas vihar csapott le Hódmezővásárhelyre vasárnap késő délután. Mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt az eső, ráadásul több helyről is jelezték, hogy borsónyi jég is hullott, nem is kevés. Ágak szakadtak le, fák dőltek ki utakra, kerékpárutakra, kerítésekre. Este fél 8-ig már több mint 20 bejelentés érkezett a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A vármegye tűzoltóegységei dolgoznak a károk felszámolásán - írta a Démagyar.
A lap úgy tudja, hogy villanyvezeték is leszakadt, volt, ahol csak részlegesen volt áramkimaradás, ám olyanra is volt példa, hogy teljesen elment az energiaszolgáltatás. A HMVHLY Car Life közösségi oldalon rengeteg fotót tettek közzé a vásárhelyiek az áldatlan állapotokról, amit a felhőszakadás okozott.
A lap egyik olvasója, Dobsa István pedig videóra vette, hogy nézett ki a József Attila utca a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék után.
Ellopták a karácsonyi show-t a cuki állatok: különös ajándékozás, egy falatnyi gibbonbébivel – fotók
Az állatok sem maradtak karácsonyi ajándék nélkül: különleges ünnepi lakomát tartottak a debreceni állatkertben. Idén a parányi gibbonbébi vitte idén a show-t!
Bodrogi Gyula titkos kedvence: így készül a tökéletes tiszacsegei karácsonyi halászlé – íme a titka!
Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








