Ezen az útvonalon évente kétszázezer vendég érkezik Bécsbe, ha az út elér Budapestig, a látogatók egy része a mi fővárosunkat is felkeresheti

Átadták a kerékpárutat Dunaalmás és Neszmély között: 1,2 milliárd forintba került a beruházás

MTI
2023. május 25. 21:09

Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút-hálózat Dunaalmás és Neszmély közötti, hét és fél kilométeres szakasza 1,2 milliárd forint ráfordításával készült el - ismertette a létesítmény szerdai átadásán az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára.

Nagy Bálint hozzátette, a kerékpárút egyedülálló jellegét az adja, hogy ártéri területen vezet át. A beruházás során két kerékpáros pihenőt, két hidat és egy új vasúti átjárót alakítottak ki.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az eseményen kiemelte, ez a kormányzati beruházás jól szemlélteti azt az innovatív gondolkodást, amikor a fejlesztések során egyszerre gazdagodik a helyi közösség és régiós szerep is jut a kerékpárutaknak.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy az EuroVelo 6-os kerékpárutat turisztikai jelentősége miatt tartotta nagyon fontosnak a kormány.

Ezen az útvonalon évente kétszázezer vendég érkezik Bécsbe, ha az út elér Budapestig, a látogatók egy része a mi fővárosunkat is felkeresheti

- tette hozzá az államtitkár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a most átadott szakasz nemzetközi jelentősége mellett becsatlakozik a vármegyei hálózatba, amely Dunaalmás, Majk, Oroszlány, Tatabánya, Tata és a köztük lévő települések összekötésével önálló turisztikai vonzerővel is rendelkezik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?