Mik a távoltartási végzés feltételei a távoltartás törvény szerint, mi történik a távoltartási végzés megszegése esetén és milyen távoltartás kérelem minta alapján induljunk el?

Elfogták a brutális diáklányt: egy miskolci bevásárlóközpontban alázta meg és ütötte meg ismerőseit
Egy diáklány egy bevásárlóközpontban alázta meg és ütötte meg ismerőseit Miskolcon. Az esetekről videók is készültek, amelyek alapján büntetőeljárás indult. A törvény betűi világosak: kényszerítés az, „aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön”. A társadalmi elvárás is világos, védeni kell a gyerekeket.
A Miskolci Rendőrkapitányság 2023. április 18-án a délután órákban jutott két olyan felvétel birtokába, amelyeken az látszik, hogy egy bevásárló központ parkolójában bántalmaznak és megaláznak (amint a későbbiekben kiderült 2023. április 5-én, illetve 17-én) egy-egy diáklányt. Az egyik felvételen a szóbeli megfélemlítést követően a támadó megüt egy másik lányt. A másik videóban a verbális agressziót és a pofont követően az elkövető térdre kényszeríti áldozatát, akinek bocsánatot kell kérnie.
A felvételek elemzése és az adatgyűjtések eredményeként a nyomozók másnapra azonosították a felvételeken szereplő 11 és 14 éves sértetteket, illetve a 15 éves bántalmazót is, aki mindkét esetben ugyanaz a lány. A Miskolci Rendőrkapitányság a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható diáklánnyal szemben kényszerítés bűntett és garázdaság vétség elkövetése miatt indított eljárást.
A Miskolci Rendőrkapitányság az eset kapcsán felhívja az érintettek figyelmét, hogy gyermekeink védelme közös érdek. A rendőrségi tapasztalatok szerint a megaláztatással is együtt járó bűncselekmények sértettjei súlyos traumát élnek át. A félelem szülte közöny pedig megbénítja az eset szemtanúit, akik szintén sérülnek lelkileg egy-egy ilyen esemény után. Ezért fontos, hogy a diákok, gyerekek tudják, hogy van megoldás, számíthatnak a családra, pedagógusokra, iskolaőrökre, rendőrökre, felnőttekre.
A prevenciós szakemberek többek között az alábbiakra hívják fel a diákok figyelmét:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Konfliktusaidnál kerüld az erőszakot!
- Maradj higgadt, törekedj a kompromisszumra!
- Kerüld nézeteltéréseid online kibeszélését!
- Beszéld meg személyesen a problémádat!
- Kérd felnőtt segítségét!
Fontos lenne még, ha afelé közelítene a közösségi akarat, hogy nem az ilyen jellegű felvételek készítése és az abban való szereplés válna antihős-poszttá, hanem ezek megakadályozása hős eposszá!
Iskolapad vagy a vádlottak padja?
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az eset kapcsán felhívja a szülők és a diákok figyelmét arra is, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint, garázdaság az, ha valaki kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A kihívóan közösségellenes magatartás a társadalmi együttélési szabályok nyílt, vagy tudatos, egyértelmű semmibevételét jelenti. Továbbá az erőszak irányulhat tárgyra és személyre is. A személyre irányuló erőszaknak nem kell feltétlenül sérülést okoznia, elegendő a másik ember testének támadó szándékú érintése is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


