Az év első hetén folytatódott két magyar film gigászi küzdelme a magyar nézők figyelméért, még mindig komoly harc folyik a legjobb helyekért a vetítéseken.
Érdekes listán bukkant fel Magyarország: a világ 10 legolcsóbb úti célja közé sorolta egy amerikai utazási magazin. Számításaik szerint már akár napi 70 dollárból, 25 ezer forintból kijöhet itt egy utazó, beleértve a szállást és az étkezés árát is. Hogy ez mennyire állja meg a helyét, az most nem is annyira fontos (semennyire), sokkal érdekesebb maga a jelenség: vajon jó az nekünk ha ilyen és ehhez hasonló listákra kerülünk fel? Milyen képet sugallunk ezzel magunkról az európai vagy a tengeren túli utazók felé? A Pénzcentrum ennek járt most utána.
Ahogy a portál írja, a pandémia óta a világ, és benne a turizmus nagyon megváltozott, ma már a mennyiség helyett inkább a minőséget preferálják a fogadóországok, mindenhol egyre erősebben érzékelhető ez a trend - elég csak a repülőjegyek, vagy a szállodák árazására vetni egy pillantást. Hogy akkor mégis mi áll ennek a hátterében, arról dr. Kiss Kornéliát, a Budapesti Gazdasági Egyetem Turizmus Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét kérdezte a lap.
Egy olyan lista, amelyen Magyarország a világ legolcsóbb úti céljai között szerepel, meglepő Dr. Kiss Kornélia, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezető egyetemi docense szerint is. Amellett, hogy a lista alapjául szolgáló adatokat érdemes fenntartásokkal kezelni, felkerülni sem célszerű rá, egészen egyszerűen azért, mert nem erre, nem az „olcsó” turizmus felé halad most a világ. Emellett az „olcsó desztináció”-imázs megváltoztatása is évekbe, évtizedekbe telhet. Mint kifejtette,
a Top10 legolcsóbb úti cél listáján szerepelni persze lehet marketingfogás, de gyakran többet árt, mint használ. Tény, hogy a nyugat-európai utazó számára most Magyarország olcsó, de ennek nincs köze az itteni látnivalók, turisztikai attrakciók, szállodai vagy vendéglátóipari szolgáltatások minőségéhez, sokkal inkább az olcsó forinthoz. Ne feledjük, ma egy turista 380 forintot kap minden eurójáért.
Hogy mit gondol a szakértő még? Mi az, amit el kell kerülnünk? Milyen szezonra számíthatunk? Erről még többet a Pénzcentrum cikkében olvashatunk, ide kattintva.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?