Magyarország területének több mint 80 százaléka súlyos aszállyal küzd, ez pedig turisztikai szempontból nem éppen rózsás a Balatonnak sem.

Belföldön pihennél pár napot a családoddal? Ennyivel drágultak a vidéki szálláshelyek 2023-ban
Elképesztő hullámvasúton a turizmus: a járványhelyzet után az infláció szorongatja az ágazat szereplőit. Éppen ezért cikksorozatot indítottunk, hogy felmérjük, egyes megyékben milyen változást eredményeztek ezek a gazdasági történések. Elsőként Baranya megyét vettük górcső alá, a téma körbejárásában pedig Dr. Szabó Géza, a FATOSZ alelnöke és a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület elnöke segített a HelloVidéknek.
HelloVidék: Mit tapasztalnak most? A kialakult gazdasági helyzet, a magas infláció, miként befolyásolja az utazási kedvet? Mit lehet tudni a megye látogatottsági adatairól?
Dr. Szabó Géza: A pandémia egyik tanulsága volt, hogy a lezárási szakaszokat követő nyári időszakokban a vidéki helyek, és így a falusi szálláshelyek iránti érdeklődés jelentősen erősödött. Ez olyan jelentős volt, hogy 2020 és 2021 nyarán a főszezoni forgalom majdhogynem pótolta a lezárások idejének kieséseit. Az érdeklődés nem lanyhult 2022-ben sem. Az időközben pályázati támogatásokból megszépült, komfortosabbá tett falusi szálláshelyek (köszönhetően a Kisfaludy támogatásoknak is) egyre népszerűbbek lettek. Ebben a vendégkör óvatos nyitása is benne volt - még meglévő félelmek a világjárványtól - és az új trend, a "vissza a vidékre", a csend, a természet, a családiasság iránti vágy erősödésével. Gazdáink Baranyában sem panaszkodtak a legutóbbi idény miatt! Sőt új vendégkör csoportok is feltűntek! Ilyenek a korábbi wellness szállók vendégei, akik tartanak a tömegtől, ill. a külföldre üdülni járók, akik szintén egészségvédelmi és valuta okból most nem utaztak el és romantikus helyeket kerestek itthon. Az energia és gazdasági válság réme befolyásolta a vendégfogadóinkat is. Sokan bezártak a télre,mert úgy látták, hogy a növekvő energia költségeiket nem tudják még emelt árakon sem fedezni. Ez azért nem olyan kimagasló probléma vendégfogadóinknál, mert eddig is gyakorlat volt a Márton napot követő leállás (hírneves borvidékeink vannak), és a húsvét környéki újraindulás. Ebben a télben ezt többen tették meg.
A megyén belül hová utaztak télen a legtöbben? Melyek a legkedveltebb úti célok a megyében?
Baranya falusi turizmusában a nagy sláger mindig is a Villányi borvidék, a Villány-Siklósi Borút volt és maradt is. Az itt fekvő településeken még télen is működnek vendégfogadók. Éppen erre volt példa a hétvégi Vince nap. A másik kedvelt terület a Mecsek-Pécs-Orfű körüli falvak láncolata. Itt főként a tavaszi és őszi szezon erős - a nyárival együtt. Cserkút, Hosszúhetény, Mecseknádasd viszi a prímet ebben, de a Völgység falvai is számottevő vonzással rendelkeznek! A Dunát kísérő falvak Mohács és Bóly környékén is vonzónak számítanak.
Mely látványosságok, turisztikai attrakciók, helyek vonzották leginkább a magyarokat? Hol kapcsolódnak ki legtöbben, mi a tendencia?
A szép természeti látnivalók, itt nálunk a hegyvidékek romantikája a kis sváb falvakkal adja a vonzás alapját. Ehhez társul a borvidékek (villányi, pécsi) gasztronómiája, amelyben a helyi termékek is szerepet kapnak (stifolder, gyógy- és fúszernövények, hagyományos ételek stb. ). Mindezeket jelentős számú gasztronómiai és helyi termék fesztivál teszi hozzáférhetővé. Csak példaként: Feked, Stifolder fesztivál, Nagynyárád, Kékfestő fesztivál, Mecseknádasd, pincejáró programok és kakaspaprikás főző fesztivál.
Milyen típusú szálláshelyeket kerestek leginkább? Melyek voltak a legfontosabb kritériumok? Milyen igények voltak a felszereltséget illetően?
A falusi vendégfogadásban elérhető legmagasabb minősítést, a négy napraforgós FATOSZ minősítést preferálják a vendégek. Ez összkomfortos felszereltséget és apartman jellegű kialakítást jelent. Az alacsonyabb kategóriás szálláshelyek száma érzékelhetően csökken, mert fejlesztenek és belépnek a négy napraforgós kategóriába. Fontos szempont még az ellátás, a reggeli, főétkezés lehetősége. Erre a vendégfogadóinknak csak egy része vállalkozik,a szálláshelyek többsége önellátásra van berendezkedve. Az ellátás nyújtása szinte egész napos elfoglaltságot jelent a vendégfogadónak, a szálláshelyek jelentős része pedig csak kiegészítő jövedelemforrásnak tekinthető.
Lehet esetleg adatokat tudni arról, hogy alakult a szálláshely forgalom? Hogy alakult a vendégéjszakák száma?
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sajnos erről a fent jelzettek miatt nincsenek pontos információink. Ami biztos, hogy 2013-14-től folyamatos forgalmi bővülés volt itt Baranyában, de országosan is egészen 2019-ig. A pandémia csökkentette a forgalmat, de a teltházas nyarak ebben sokat segítettek.
Mit lehet tudni az árakról? Mennyit költöttek szállásra átlagosan a vendégek? Hogyan befolyásolta az infláció az árakat?
Alapvetően a vendégfogadók honlapjairól lehet tájékozódni a friss árakról. Az kimondható, hogy ezek szintjének növekedése messze nem inflációs méretű.
Milyen fejlesztések zajlottak a megyében? Melyek voltak a legnagyobb turisztikai beruházások?
Ezekről a Pécsi Tourinform oldalairól és a megyei honlapokról tájékozódhat.
Mire számítanak idén? Milyen tervekkel várják a nyarat? Programok terén mi várható? Várhatók további fejlesztések, beruházások?
Amire számítunk, az a visszatérés a normális "békeévekhez", a belföldi forgalom további bővülése. A falvaik további rendezvényekkel, fesztiválokkal (erős kulturális és gasztronómiai súlyponttal) erősítik vonzásukat! Fel is hívnám figyelmét az általunk rendezett "Falusi Vendégfogadók XV. Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiváljára", amely idén szeptember 23-án (szombaton) kerül megrendezésre Szászváron, a Keleti-Mecsek északi peremén!

Most kiderült: hetek óta sós hazánkban is a Maros vize a parajdi katasztrófa miatt – mégis mennyire?
Továbbra sem sikerült elterelni a Korondi-patak vizét a parajdi sóbányánál, így az továbbra is jelentős mennyiségű oldott sót szállít, amiből bőven jut a Maros folyóba...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


