Pécs hamarosan újra fényárban úszik: jön a minden eddiginél látványosabb Zsolnay Fényfesztivál! Az ország egyik legkedveltebb eseménye idén új helyszínekkel is bővül.

Fogytán van a hazai termesztésű burgonya a tárolókban, de ha nem történik valami váratlan esemény, január végéig még kitarthatnak a készletek. Noha november elején, amikor a burgonyára is ársapka került, még úgy látszott, csak december végéig, január elejéig vannak elegendő készletek, de a hír hatására óvatosabbak lettek a fogyasztók és a kereskedők. Áruhiánytól nem kell tartani, de éppen az ársapka az, ami nehézségeket okozhat az ellátásban - mondta el az Agrárszektor által megkeresett Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanács (OBTT).
Raskó György agrárközgazdász szerint már januárban behozatalra szorulhatunk burgonyából (és sertéshúsból), mivel a hazai készletek jószerével kifogytak. Az import burgonyát azonban jóval drágábban lehet behozni az országba. A szakember szerint az import nagykereskedelmi ár mindkét terméknél jelentős veszteséget okoz a viszonteladóknak, akik viszont éppen emiatt fognak spórolni a készleteikel, ez pedig akár hiányhoz is vezethet a boltokban.
November 9-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az étkezési burgonya és a friss tojás valamennyi fajtájára is árstopot vezetnek be, ennél a két terméknél a 2022. szeptember 30-i, vagy azt közvetlenül megelőző árat kell tekinteni. A két új élelmiszerre a hatósági árat eredetileg csak december 31-ig vezették volna be, ám végül ezeket is meghosszabbították 2023. április 30-ig. December végén a kormány egy újabb rendeletben kimondta, hogy az esetleges áruhiányok elkerülése érdekében az üzleteknek kétszer annyi ársapkás árucikket kell készleten tartania, mint amennyi átlagosan akkor volt készleten, amikor az árakat befagyasztották. Ez a rendelet január 13-án fog életbe lépni.
December végén élénkült meg a lakosság részéről a kereslet, emiatt pedig az áruházi igények is nőttek. Azonban ennek köszönhetően 2-4 héttel kitolódott a készletek kiürülésének határideje.
Az óvatos becslések szerint január vége, február eleje lehet az az időpont, amikor végül elfogy a magyar burgonya, és teljes egészében import termékből kell kielégíteni a hazai igényeket. A szövetség szerint a boltok, hogy elkerüljék a bírságokat, oda fognak rá figyelni, hogy január 13-a után ténylegesen meglegyen a kétszeres készlet raktáron, ez azonban okozhat gondot.
Az Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanács üdvözölte a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség azon kijelentését, hogy az árstopokat minél előbb ki kell vezetni, és ismét piaci áron kell adni a korábban ársapkás élelmiszereket. Az OBTT bízik benne, hogy eredményesek lesznek a tárgyalások a kormánnyal, és haladéktalanul eltörlik ezt az intézkedést.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e hiány a hazai boltokban krumpliból, az OBTT közölte, hogy a kétszeres árukészletről szóló rendelettel a döntéshozók elébe mentek a problémának.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szövetség eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az importőrök is tekintettel vannak arra, hogy hiány alakulhat ki, ezért élénkül az import, főleg Franciaországból, ráadásul az OBTT tagjain között is vannak olyanok, akik a termesztéssel és az importtal is foglalkoznak, ők már decemberben elkezdték az import kontingensek beérkeztetését. A kínálatnak csak a boltok és a kereskedelmi egységek árelfogadása szabhat gátat.
Az import burgonya árait illetően az OBTT emlékeztetett, hogy a 2022-es év egész Európában problémás volt a burgonyatermesztés szempontjából: vagy az aszály sújtotta a földeket, vagy a rosszkor érkező, nagyobb mennyiségű csapadék. Jelenleg 10-15%-kal kerül többe az import burgonya kilója, mivel a francia és német gazdák nemcsak megnövekedett energiaárakat szeretnék érvényesíteni az áraikban, hanem az egyéb költségeiket is, mint például az inputanyagok, vagy az üzemanyagárak. Az OBTT érdekességként jelezte, hogy egy kilogramm burgonya fuvarköltsége Franciaországból Magyarországra 30-35 forint.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


