Egy hófehér, gigászi galamb keltett feltűnést Szekszárd belvárosában – a videó tanúsága szerint kétszer akkora, mint a körülötte tipegő városi társai.

Az inflációs árak, az üzemanyag-ársapka eltörlése, valamint a gépkocsik fenntartási költségeinek drasztikus emelkedése miatt jelentősen drágább lett a jogosítvány megszerzése. A fővárosban és vidéken is jelentős különbségek mutatkoznak az árakban, akár 3-400 ezer Ft is lehet egy B kategóriás jogosítvány megszerzése. Kíváncsiak voltunk arra, mire lehet számítani, emiatt felkerestük Böröcz Mátyást a MAISZ Magyar Autósiskolák Szövetségének elnökét, valamint 2 autósiskola vezetőjét, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat.
Megkeresésünkre Böröcz Mátyás, a MAISZ országos elnöke elmondta, hogy a Covid után a tanulói létszámban emelkedés volt tapasztalható, viszont most egyfajta stagnálás figyelhető meg. Az elméleti tanfolyamot sikeres közlekedési vizsgával még lezárják és az utána elkövetkező 2 éven belül az anyagi lehetőségükhöz képest iparkodnak befejezni a tanulók. Jelenleg sokan kivárnak, mint a piac más területein is. A tanulók körében jelenleg is a B kategória a legnépszerűbb, hisz vannak olyan munkahelyek ahol ez előírás.
A diákoknál 20. életévüket be nem töltött és kismamáknál (természetesen itt nem életkor függvénye) a sikeres KRESZ vizsga után visszaigényelhető az elméleti tanfolyam díja 25 000 forintig az államtól. Az ársapka lekerülése az üzemanyagról természetesen a járművezető képzést is érinti, minimálisan ez az alap, amivel emelni kell, de hogy hol áll meg az infláció, ezt előre senki nem látja. A gépjármű oktatás csak akkor tud működni, ha az állam tudja garantálni a folyamatos üzemanyag ellátást. Ez azt is jelenti, hogy növekednek az autósiskolák és az oktatók költségei is. Meg kell nézni az akreditált szimulátorok, - szimulátoros szakoktató képzés és az iskolákra háruló adatszolgáltatási kötelezettségeket, amellyel a kis autósiskolák nem biztos, hogy lépést tudnak tartani. Személy szerint arra kéri az Építésügyi és Közlekedési Minisztériumot is, hogy hiába írja elő az Európai Unió a szimulátorokat, maradjon ez a lehetőség az autósiskolák számára.
Az autósiskolák közül Vörös Andreát, az Atilos autósiskola vezetőjét értük el elsőként. Szerinte országosan, területenként nagy szórással vannak a vezetési óradíjak. Az árak emelkedésére több körülmény is hatással volt, például a Kata törvény azonnali kivezetése - mivel az jelentős része - felborította, megnehezítette a már folyamatban lévő tanulók költségét is. Átlagosan 25 % az emelkedés, de van ahol ez lényegesen több is lehet.
Az ügyfelek lemorzsolódására a COVID alatt-után anyagi bizonytalanság kihatással van, hiszen jelenleg az alapvető élelmiszerek megvásárlása az elsődleges. Érzékelhető a “nehezebben fizetem be a következő részletet “ jelenség . A tanulók nehezményezik az áremelést, a nehezebb körülményeket, a vizsgák pl. elhúzódását – kiszámíthatatlanságát.
Saját autósiskolájuk kizárólag B kategóriával foglalkozik, de a vezető szerint országosan is erre van a legnagyobb igény. A szakmabeliekkel kapcsolatban elmondta, hogy bizakodnak a pénzügyi helyzet pozitív változásában, amely jelenleg nem érzékelhető. Sajnos az üzemanyag-árstop kivezetése és a magasabb fenntarthatósági költségek magasabb árakat fog megkövetelni. A megemelkedett költségek, bürokrácia növekedése miatt, valószínűleg több iskolavezető, oktató is elgondolkodik a pályamódosításon.
Az autósiskolák közül másik megkérdezettünk Tárnai Balázst, aki 2001 óta üzemelteti veszprémi autósiskoláját, melyet édesapjával alapított. Szerinte a jogosítványszerzés az üzemanyag-áremelkedése miatt kb. 20 százalékkal növekedett, míg a jelentkezők száma 30 százalékkal visszaesett.
Jelenleg egy B kategóriás jogosítvány megszerzése 300 ezer Ft-ba kerül, amihez szükség esetén, plusz órákat kell venni. A tapasztalat azt mutatja, ha a tanuló odafigyel, megtanulja és elfogadja, amit az oktatók mondanak, akkor nem szükséges plusz órákat fizetni. Egy B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez 8300-8500 Ft/50 percbe kerülnek a plusz órák.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az iskolavezető szerint a B kategóriára van a legnagyobb igény, de a teherautókra is nagy érdeklődés mutatkozik. Utóbbi vonatkozásában még az üzemanyagárak emelkedése előtt megemelkedtek az óradíjak, ráadásul a 12 tonnás autókra még többet kellett fizetni, mert rájuk nem vonatkozott az ársapka. A motorozásra is hatással voltak az óradíjak. Az autósiskolába bedolgozó oktatók is magasabb óradíjat kérnek el, ezért muszáj volt emelniük. Nem gondolja, hogy további áremelkedések várhatók, az áremelkedés előtt belekalkulálták az ársapka végét, hiszen várható volt, hogy idővel megszüntetik.
A következő évben biztosan visszaesés várható. A hitelmoratórium megszüntetésével és újra fizetésével a szülők egy része nem fogja tudni finanszírozni gyermekük jogosítványszerzését. Az élelmiszerek, az energiaárak és az üzemanyagok is jelentősen emelkedtek, emiatt biztos, hogy kevesebben jelentkeznek majd az autósiskolákba. A téli hónapokban egyébként is kevés a jelentkező, leghamarabb jövő márciusban látható majd a jelentkezőszám visszaesése. Visszanézte az előző évi nyilvántartást és az idei évben majdnem többen jelentkeztek, mint tavaly.
A visszaesés nem mindenhol tapasztalható, sokminden függ attól, hogy mióta vannak a szakmában és a piacon. Autósiskolájuk több mint 20 éve nyitva áll, szájhagyomány útján mindenki ismeri őket és ajánlják egymásnak. A Kata eltörlése miatt sokan inkább autósiskolákat hoztak létre, így katás vállalkozóként magánszemélyeknek számláznak tovább. Ezek az iskolák még nem elterjedtek, nincs hírnevük, emiatt kevesen jelentkeznek hozzájuk. Úgy gondolja, hogy az autósiskolák nem fognak bezárni, sok a jelentkező, amellyel lefedik a piacot.

Retró névvel magyar drogérialánc hódít vidéken, Budapesten viszont nyoma sincs: itt nyílt új üzletük
Sokak örömére hivatalosan is megnyitotta kapuit Szekszárd belvárosának legújabb üzlete: az Arany János utcában, a korábbi Rossmann helyén kezdte meg működését az Azúr drogéria.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


