A Maconkai-víztározónál újabb szenzációs fogás született: Csikós József 19,47 kilogrammos koi pontya megdöntötte a tó eddigi rekordját. A horgászparadicsom idén egymás után hozza a gigafogásokat.

Tulipánok, rózsák és pipacsok között ismerhetik meg jobban egymást az ép és fogyatékossággal élő gyerekek Szolnok legújabb játszóterén. A nemzeti lottótársaság játszótérépítési programjában a Lovas István utcában olyan befogadó tér nyitotta meg kapuit, ahol a fogyatékosság minden típusának megfelelő játékelemeket próbálhatnak ki a gyerekek. A Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt!” programjának részeként már a 22. befogadó játszótér nyílt meg.
A Szerencsejáték Zrt. 2017-ben indította el játszótérépítési programját, amelyet az időszakos, limitált darabszámú Nagykarácsony sorsjegy értékesítésével, játékosaival közösen finanszíroz. A nemzeti lottótársaság országos programjában már a 22. befogadó játszótér várja a gyerekeket. A Szerencsejáték Zrt. célja, hogy az akadálymentes és befogadó játszóterekkel már gyermekkorban, a közös játékon keresztül valósítsa meg a szemléletformálást.
A fogyatékosság nem akadály, nem lehet akadály. A vállalatunk három pillérre alapozva valósítja meg a társadalmi felelősségvállalási programját: munkáltatóként, fogyatékossággal élő játékosainknak nyújtott szolgáltatásainkkal és társadalmi szemléletformálással. Karitatív hálózatunk közel 20 éves, Szolnok városában 6 karitatív árusunk van, a régióban pedig összesen 32-en dolgoznak a karitatív hálózatunkban.
- emelte ki dr. Módra Szilvia, a lottótársaság Szegedi Értékesítési Régiójának vezetője.
A szolnoki befogadó játszótéren olyan kombinált játékelemek kaptak helyet, amelyeket az ép és fogyatékossággal élő gyerekek is kipróbálhatnak, a közös játékon keresztül pedig elfogadóbb és befogadóbb felnőttekké válhatnak.
Ez a játszótér a gyerekek számára az esélyről szól, ami összeköti a fogyatékossággal élő és ép gyermekeket. Ami minket körül vesz nem csak a gyerekeket, a közösséget és a társadalmat is összeköti
- hangsúlyozta dr. Kállai Mária, országgyűlési képviselő.
A Szerencsejáték Zrt. programjának köszönhetően Szolnokon nyitotta meg kapuit a legújabb olyan játszótér, ahol a gyerekek a fogyatékosság minden típusa szempontjából akadálymentes környezetben játszhatnak. A 2017-ben elindított játszótérépítési programjának célja, hogy a szemléletformálás már gyermekkorban megkezdődhessen, és ezeken a közösségi tereken keresztül is támogassa a fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedését, valamint sikeres, boldog felnőtté válását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez a játszótér a társadalmi beilleszkedést segíti, hiszen a gyerek a gyerekekkel tudja legkönnyebben elfogadtatni magát. A városban több szinten valósul meg az integráció, mind a gyerekeket támogató, mind pedig a felnőtteket segítő programokban, intézményekben és foglalkoztatásban is
- mondta el Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.
A nemzeti lottótársaság 2017-ben indított játszótérépítési programja idén újabb szintet lépett, hiszen a kezdeményezés élén jószolgálati nagykövet is áll. Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó érintett szülőként segíti a fogyatékossággal élők szélesebb körű integrációját. Az olimpikon kislányánál 2 éves korban diagnosztizálták Charcot-Marie-Tooth (CMT) betegséget, egy ritka, genetikai rendellenességet, amely miatt Flóra kerekesszékkel közlekedik.
A befogadó játszóterekkel a következő helyeken lehet találkozni: Budapest III., IV., VIII., XVI., XVIII., XXI., XXII. kerülete, Veszprém, Miskolc, Pécs, Sopron, Kaposvár, Debrecen, Tiszaföldvár-Homok, Esztergom, Nyíregyháza, Eger, Győr, Szekszárd, Pécel, Pomáz, valamint Szolnok.

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


