Kell egy privát torony az ország egyik legszebb pontján? A „különleges terület” a Mátra csúcsán áll, és az elmúlt évtizedekben többféle funkciót is betöltött, most...

„Én elég megosztó vagyok, van, aki nagyon mellettem van, mindent megtesz, másokat meg irritálok, általában azokat, akiknek van valami komplexusuk” – közölte a Pénzcentrumnak adott interjújában Városi Gábor, aki elmondása szerint próbálja kerülni az elitizmust, de a műértő értelmiségi elitet szereti.
A képzőművész, Városi Gábor saját bevallása szerint is ’túl sok’, de mint a Pénzcentrumnak nyilatkozta, annak, aki új trendet akar csinálni, annak valahogyan fel kell piszkálni az embereket. Városi azt sem szeretné, ha vállalkozóként tekintenének rá, pedig jelentős anyagi vagyonát pont ingatlanfejlesztői tevékenységének, illetve sikeres vállalkozói befektetésének köszönheti. Elsősorban képzőművészként tekint önmagára, ahogy nyilatkozta a lapnak:
Szeretnék művész maradni. Egy álmodozó, akinek vannak jó művészeti vállalkozásai, amik néha profitot is hoznak. Persze hozzanak is, mert az akkor újra művészetbe tudom fektetni. Próbálok szép dolgokat létrehozni, nekem nem az a lényeg, hogy még többet, még nagyobbat építsek, hanem mindig olyat próbálunk, ami egy kicsit forradalmat csinál, ami izgalmas lesz, ami az embereknek ad valamit. Soha nem a profitmaximalizálás a cél.
Tény azonban, hogy Magyarországon sok művész szereti rá sütni a bélyeget, hogy Városi igazából vállalkozó:
Én inkább azt mondanám, hogy a vízióimat mindig nagyon profi vállalkozókkal tudtam véghez vinni. Azt kell, hogy mondjam, én ma sem tudok egy Excelt-táblát sem kezelni. Sőt van egyfajta diszgráfiám, diszkalkuliám, egy bankszámlaszámot beírni is komoly problémát jelent. Ezért például nem is én utalok, mert abból mindig kalamajka van.
A beszélgetésből kiderült többek között, mennyibe kerül most egy felsőkategóriás luxuslakás négyzetméterára a budai hegyekben, milyen nehézségei vannak egy extravagáns ház elkészítésének, de arról is, mennyire lehet a legnagyobb luxust közel hozni azokhoz is, akik sohasem engedhetnének meg maguknak olyan javakat, mint egy 600 millió forintos lakás vagy egy Picasso festmény.
Ahogy mesélte a Pénzcentrumnak:
A harmadik háznál kezdtem erre rájönni. De nem szippantott be nagyon mélyen az ingatlanberuházás. Szerettem házat építeni, de nem akartam egyre nagyobbat, egyre jobban hitelekkel túlterhelni. Soha semmilyen banki szisztémába nem fértem bele. Egy bank teljesen máshogy gondolkozik, soha nem értették, amikor azt mondtam, hogy egy műalkotást szeretnék létrehozni, aminek nagyon izgalmasnak kell lenni, és nyilván máshogy is lesz árazva, mint egy normális ház.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ingatlanbiznisz és a szoftverfejlesztő cég azért egyértelműen meghatározta az elmúlt majd 20 évét. Most körülbelül 20 háznál tart:
Ezeknél mindig az volt a koncepció, hogy hogy megépítettem, majd berendezve eladtam. Persze azt látni kell, hogy az a réteg, amelyik hozzám jön, annak nem a lakásproblémáját kell megoldani, hanem ő valami nagyon szép víziót keres. Szeretem ezt az egészet a Bugatti Veyronhoz hasonlítani, olyan ember nyilván ne vegye, akinek a közlekedését kel megoldani. Ilyen autókat általában azért vesznek, mert áll már néhány nagyon izgalmas autó a garázsban, és akar még egyet.
- tette hozzá.
Az interjú ITT, a Pénzcentrumon olvasható!
(Címlapkép és az interjúban szereplő képek: Stiller Ákos / Pénzcentrum)

Lerántják a leplet: a színészkirálynő titkos múltja, így lett a dzsentrilányból legendás magyar díva
Ha szeretnél bepillantani a századelő világába, megérteni, hogyan lett Tolnay Rózsiból Tolnay Klári, ez a különleges tárlat neked szól!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


